Szelektív forgatag a Kossuth téren

Tíz emberből egy gyűjti ma Magyarországon szelektíven a hulladékot, holott lenne rá lehetősége. Ezen az arányon szeretne javítani az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség új akciója, melynek keretében pénteken egész napos programmal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt a Kossuth térre.rn
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség idén ősszel első alkalommal indítja útnak a Körforgó – szelektív forgatag elnevezésű rendezvénysorozatát, melynek célja, hogy a gyermekek játékos formában ismerkedjenek meg a szelektív hulladékgyűjtéssel. A jövő generációja így megtanulhatja ennek fontosságát és ez hatással lehet szüleikre is. Török Szabolcs, az ügynökség szóvivője a délelőtti sajtótájékoztatón elmondta: ma Magyarországon 9,1 millió embernek van lehetősége szelektíven gyűjteni a hulladékot, ehhez képest 10 emberből csak egy teszi ezt meg. Ezen az arányon szeretnének javítani akciójukkal, melyhez Szolnok város is csatlakozott, hiszen itt már nagy hagyománya van a környezettudatos nevelésnek. Kállai Mária alpolgármester hangsúlyozta: büszkék arra, hogy a városban egyre több zöld óvoda és iskola van, emellett számos olyan rendezvény, mely a környezettudatosságot erősíti. A szelektív forgatag egész napos programmal várja pénteken a gyerekeket és felnőtteket a Kossuth térre. A rendezvényre vitt PET palackokért meglepetés jár, de lesz mobilcsúszka verseny, ugrálóvár, játékok és ügyességi versenyek, kézműves foglalkozás, mesejáték, és fellép az Alma Együttes.

Előző Tehetségpontok találkoztak
Következő Biztonságban két keréken + video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás