Városfejlesztési és üzemeltetési bizottság

Megtette hatását a kerékbilincs bevezetése – hangzott el a városfejlesztési és üzemeltetési bizottság csütörtöki ülésén. Molnár Iván elnök elmondta: elsősorban a külföldiek tértek ki eddig a parkolási bírság megfizetése elől, március óta azonban ezzel a módszerrel hatékonyan fel tudnak lépni a szabályszegők ellen.
Márciustól alkalmazhatnak kerékbilincset azoknál az autósoknál, akik az önkormányzat tulajdonában lévő parkolókat díjfizetés nélkül használják. Az eltelt fél év tapasztalatait vitatták meg a városfejlesztési és üzemeltetési bizottság ülésén. Elhangzott: a hat hónap alatt 9 esetben történt kerékbilincselés, ebből öt magyar és négy külföldi rendszámú autó volt. A bizottság elnöke, Molnár Iván elmondta: eddig főleg a külföldiek nem fizették ki a bírságot, a tapasztalatok alapján azonban a kerékbilincs bevezetése megtette hatását: védi azokat az autósokat, akik betartják a szabályokat és szankcionálja a szabályszegőket. A bizottság döntött a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság anyagi támogatásáról is. A város ezévi költségvetésében 1.100.000 forint van elkülönítve bűnmegelőzési és közbiztonsági feladatok támogatására, melynek felhasználásában a városfejlesztési bizottság illetékes. A keretből most 700.000 forintos támogatást ítéltek a katasztrófavédelemnek. Az összeget az infrastruktúra, és a tűzoltóság védőfelszereléseinek fejlesztésére fordítják.

Előző Szandaszőlősi iskola felújítás + video
Következő Folytatni kell a takarékoskodást

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás