Gyakorlat a bázistelepen + video

Kigyulladt egy 8.000 liternyi benzint szállító tartálykocsi a MOL Bázistelep környékén. A helyszínre érkező létesítményi tűzoltók gyorsan megfékezték a lángot – háromszor is. Ez ugyanis a kötelező negyedéves gyakorlatuk egyik feladat volt.
Az ország egyik fokozottan tűzveszélyes helye a Szajoli MOL Bázistelep. Az udvarán több, különböző méretű tartálykocsi is várakozik, ezek szállítják a benzint. Ez már a gyakorlópálya, így oltanak az ország legjobb létesítményi tűzoltói – a csapat ugyanis a múlt heti Flórián Kupán megvédte magyar bajnoki címét. Most kötelező, negyedéves gyakorlatukat hajtják végre. A nyolc köbméteres tartálykocsiból szivárgó benzin lángra kapott, a lánglovagok vízzel oltanak. Azt mondják, ez a legjobb módszer, mert nem csak a tüzet nyomja el, de a környezetet is hűti. Azonban előfordulhat olyan eset is, amikor csak a poroltó van kéznél. Vízre ezután is szükség van, a poroltás csak ideiglenes megoldás. Mint azt Kurgyis János ezredes elmondta: hasonló eset bármikor előfordulhat, de eddig még nem volt rá példa, hogy élesben kellett volna lángoló tartálykocsit oltani.

Előző Energiakuckó
Következő Az állam zökkenőmentesen veszi majd át az iskolákat + video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás