Közösen a környezet védelmében

A Közöld Alapítvány pályázati támogatásból indította útnak a környezettudatos életmódra való nevelés ösztönzését elősegítő rendezvénysorozatát. A roadshow mai állomásán elhangzott, hogy fontos fiatal korban felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, mindezt alátámasztandóan a műszaki szakközép- és szakiskola is csatlakozott a programhoz.
A jelenkor egyik legjelentősebb kérdése környezetünk védelme, fenntarthatósága. Ez a társadalom közös feladata, melynek fontosságát már gyermek, de legalább ifjúsági korban tudatosítani kell – hangzott el a mai rendezvényen. A szolnoki székhelyű Közöld Alapítvány 2006 óta hirdeti a környezettudatos szemlélet terjesztését. A célcsoport a 15 és 55 év között korosztály. Ezért is fontos, hogy már az iskolákban is terjesszék ezt a szemléletet. A projektben a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola négy tagintézményének 10 osztálya vesz részt. Elméleti valamint gyakorlati oktatásban részesülnek, melynek fő témája természetesen a környezettudatosság fontossága valamint a környezetvédelem szerepe és annak gazdaságra gyakorolt hatása. Áprilisban indul az úgynevezett nagycsaládos akció, melynek keretében az alapítvány 30 család otthonában szerel fel energiatakarékos és környezetterhelést csökkentő eszközöket.

Előző Történelmi siker, nyolc között az Olaj
Következő Folyamatos a feldolgozás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás