Az első önkéntes műveleti tartalékosok Szolnokon

Szerződést kötöttek az első önkéntes műveleti tartalékos katonákkal Szolnokon a honvédség hadkiegészítő és nyilvántartó parancsnokságán. A szerda délelőtti ünnepség után 10 műveleti tartalékos, kilenc férfi és egy hölgy kezdheti meg a szolgálatot. rn
Az elmúlt évtől a honvédségi tartalék erők önkéntes műveleti és önkéntes védelmi tartalékosokból állnak. Tavaly már szolgálatba is állt az első kétezer védelmi tartalékos katona, idén pedig megkezdődött az önkéntes műveleti tartalékos állomány feltöltése. Egy hónap leforgása alatt országosan négyezren regisztráltatták magukat az önkéntesi rendszerbe. A jelentkezők egészségügyi, fizikai, pszichikai felmérésen esnek át és nemzetbiztonsági szempontokból is meg kell felelniük. Almási László őrnagy, a Szolnoki Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka elmondta: Szolnokon eddig 150 főnek indították el a felvételi eljárását és 50 jelentkezőről már tudják is, hogy alkalmasak lesznek. Az első tíz önkéntes műveleti tartalékossal szerdán délelőtt kötöttek szerződést. A jelentkezők között sokan vannak, akiknek több évtizedes katonai múltjuk van. A most aláírt szerződés próbaideje alatt fog kialakulni, hogy a tartalékosoknak mi lesz a beosztása, de már az ideiglenes állományjegyzékbe kerüléssel vállalják, hogy veszélyhelyzetben, katasztrófa, árvíz esetén rendelkezésre állnak. A Honvédelmi Minisztérium tervei szerint a teljes tartalékos rendszer 2014-re áll majd fel mintegy 8000 önkéntessel.

Előző Influenzaszerű megbetegedések a megyében
Következő A legenda Szolnokon is

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás