„Denevér” tervezője a látogatott a Repülőmúzeumba

Nem sűrűn fordul elő egy repülőmúzeum életében, hogy az egyik gépének tervezőjét fogadhatja. A szolnoki kiállítóhely ma egy ilyen ritka pillanatnak a helyszíne volt. November elején egy pilóta nélküli repülő eszköz érkezett a múzeumba. Nem sokkal később kiderült, hogy Kecskeméten él a Denevér névre keresztelt gép tervezője. Vég Pál mérnök Szolnokra látogatott, hogy évtizedek után újra lássa egykori repülőjét.
A pilóta nélküli légi járművek elsősorban katonai feladatokra alkalmazott olyan kisméretű repülőeszközök, melyek ön- vagy távirányítással rendelkeznek. Egy ilyen gépet tervezett Vég Pál mérnök 1995-ben a Haditechnikai Intézet felkérésére. Az elkészült repülőgép a Denevér nevet kapta. A sikeres berepülés után nyolc darabot rendeltek belőle, azonban a gyártásból nem lett semmi. A gép a Haditechnikai Intézet raktárába került, majd az elmúlt év őszén felajánlották a Szolnoki Repülőmúzeumnak, ahova november 9-én érkezett. Nem sokkal később kiderült, hogy Kecskeméten él a repülő megalkotója. A múzeum felvette Vég Pállal a kapcsolatot, aki csütörtökön Szolnokra látogatott, hogy megnézze régen látott gépét. A tervező elmondta, nem hitte, hogy épségben megmarad ennyi év után és nagyon örül, hogy méltó helyre került. Az egyedi repülőt a múzeum áprilisi nyitásakor tekinthetik meg az érdeklődők.

Előző „Zöld kártya” az épületekre is
Következő Sok a szabálytalanság

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás