Anyagi támogatás az önkormányzatoknak

Tavaly összesen 54,3 milliárd forint egyedi támogatásban részesültek az önkormányzatok. Szalay Ferenc polgármester szerint a kormányzati segítség is azt bizonyítja, hogy számíthatnak a települések az államra.
Az önkormányzatoknak juttatott összegből a Szolnoki Kistérség települései több mint egymilliárd forint támogatást kaptak. Ebből a megyeszékhelynek 800 millió forint jutott – hangzott el a városházi sajtótájékoztatón. Szalay Ferenc elmondta: „ebből a pénzmennyiségből sikerült kitisztáznunk az évet, gyakorlatilag azokat a szállítói tartozásokat kiegyenlíteni, amelyekre nem kevés vállalkozó, nem kevés cég várt már az év végén; illetve azokat a működési hiányokat sikerült betömködnünk, amelyek az év végégig keletkeztek.” Az idei költségvetés tervezése is javában tart, a közelmúltban elfogadott és a szektorba újdonságokat hozó ágazati törvények azonban nehezítik a munkát. A pénzügyi stabilitási törvény szerint például működési hiány nem tervezhető, bármilyen feladat csak a meglévő források terhére valósulhat meg. Ugyanakkor elmondható, hogy a már elfogadott intézményhálózatot érintő szűkítések és takarékossági intézkedések 300 millió forinttal könnyítik a város költségvetési helyzetét; de a tűzoltóság állami átvétele is félmilliárd forintos kiadáscsökkenést eredményez. Az idei szolnoki költségvetés fő összege így 19-20 milliárd forint körül várható, a büdzsét februárban tárgyalja a közgyűlés.

Előző Dohányzási tilalom
Következő Nincs zavar az ellátásban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás