10 éves Gabona Kft.

10 éves születésnapját ünnepelte a KASZAT-2003, és a GABONA-2003 termelői csoport. A gabonafélék raktározására specializálódott társulás jó évet zárt -hangzott el jubileumi rendezvényükön.

A TSZ-ek helyett társulások, melyek fogadni tudják az UNIÓ-s pénzeket. 10 évvel ezelőtt ennek a gondolatnak a jegyében alakult meg a KASZAT és GABONA társulási csoport. Olajos és gabona növények raktározására alakult cégek, melyek elsősorban kistermelők részére jött létre. Annak idején 28 tagja volt a társulásnak, ma már közel 300.
Tíz év alatt valamivel több, mint 300ezer tonna terményt adtak le a gazdák valamint 12 és fél ezer kamionnyi árút mozgattak meg. Ahogy a jubileumi ünnepségen elhangzott: jó évet zárnak a gazdák. Az elmúlt 10 év dobogós henyén szerepel 2013, annak ellenére is, hogy gabona mennyiségben nincs hiány, de az árak alatta maradnak az előző esztendők árainak. Dr. Popp József egyetemi tanár szerint: hazánk ár elfogadó ország, azaz nem meghatározzuk, hanem átvesszük a gabona árakat. Mint mondta: a világban az elmúlt 50 évben dupla olyan nagy arányban nőtt a húsfogyasztás, mint a népesség növekedés, ami azt jelenti, hogy ma már a mezőgazdasági földterületek 60-70 százalékán takarmánynövényeket termesztenek.
Az idei évben az előző esztendőkhöz képes esett a gabona ára. Ennek oka, hogy világviszonylatban is rekordtermés volt. A szakember szerint az árzuhanás megállt, és a jelenlegi szintről várhatóan nem is fog elmozdulni.

Előző Szeretet adja magát
Következő Múzeumi Szabadegyetem – A 80 éves szolnoki múzeum első igazgatója

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás