Karcagi aluljáró átadása

Magyarország legnagyobb vasúti fejlesztésének keretében, a 70 kilométer hosszú Szajol-Püspökladány vasúti szakasz felújításának egyik elemeként ma átadtak egy vasúti aluljárót Karcagon. A avató ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta: ez egy közlekedéstörténeti pillanat, mind a város, mind az ország életében.

A Szajol-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vasúti vonalszakasz a páneurópai közlekedési hálózat részeként folyik a Szajol-Püspökladány vonal felújítása. A vonal alkalmas lesz arra, hogy 160 km/h-s sebességgel közlekedjenek rajta.
„Ott, ahol a vonatok 160km/h-val haladhatnak, ott nagyon kell figyelnünk a kereszteződésekre, ott, ahol a vasúti forgalom a közúti forgalommal találkozik ezekben az esetekben törekedni kell arra, hogy külön szintbeli kereszteződések jöhessenek létre.„ – tette hozzá Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnöke-vezérigazgatója.
Éppen ezért a fejlesztés azonban nem csak a pályát érinti, az állomások környezete is megújul.
A fejlesztések közül a karcagi, az első megépült aluljáró, ami közvetlen, akadálymentes és biztonságos közlekedést biztosít a város keleti része és a négyes számú főút között. Köszöntőjében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter várostörténeti pillanatnak nevezte az aluljáró átadását.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta: nem csak a város történetében meghatározó pillanat ez, a beruházás az ország számára is rendkívül fontos.
„A magyar kormány szempontjából ez egy fontos lépés, hiszen egy közlekedés fejlesztési beruházás valósult meg Szajol és Püspökladány között, de ennek nincs vége, ezek folytatódni fognak. A magyar kormány célja, hogy az infrastruktúra fejlesztésével lehetővé váljon egy versenyképes gazdaság kialakítása, ez a közlekedési beruházás szintén azt szolgálja, hogy Magyarország egy olyan befektetési központ lehessen, ahonnan könnyű elérni a környező országokat.„ – fűzte hozzá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Ennek érdekében a 2014 és 2020 közötti ciklus uniós forrásaiból jelentős összeget biztosítanak majd a közlekedési beruházásokra – tette hozzá Varga Mihály. A vasútvonal fejlesztés egyébként a tervek szerint 2015 őszére befejeződik.

Előző Karácsonyfa a Vosztokon
Következő Szellembicikli

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás