48 óra szeretetben

364 diák vett részt a 48 óra szeretetben elnevezésű akcióban melyet 4. alkalommal rendeztek meg a megyeszékhelyen. A diákok teát és játékokat osztottak, kórházakba, szociális otthonokba látogattak.

A két napos programot az a Szer-Telen Fiatalokért Közhasznú Egyesület szervezte mely a napokban vehette át az emberi erőforrások miniszterétől a fiatal generációk önkéntességre neveléséért járó Pro Voluntarius díjat. Az állami elismerést 2 hazai szervezet és 2 magánszemély kapta.
A SzefiSZ ezúttal is kitett magáért, több mint 300-an jelentkeztek az adventi akcióra.
A legtöbb iskolában játékokat és ruhákat gyűjtöttek. Ezeket osztották szét a Hild téren az arra járó gyerekeknek.
Az önzetlen segítést még sokaknak meg kell tanulni fogadni. Sokan eleinte bizalmatlanok voltak, szinte alig hitték el, hogy kapnak valamit. Végül minden játék új gazdára talált.
A vasárnap délutáni záráson Dr. Kállai Mária kormánymegbízott emlékezett a 2008-as évre amikor Szolnokon elkezdődött a diákok önkénteskedése.
Most először adták át az „ egy célért sok kézzel „- díjat. Több éves önkéntes munka szervezésért Juhász Anett Adél ú6: 54 és Rózsahegyi Judit ú 7: 30 Vargás diákok kaptak díjat. Idei szervező munkájáért elismerő oklevelet kapott 8: 09 Válik Zsuzsa Vargás, 8: 37 Polgár Kristóf Széchenyis valamint Szöllősi Kristóf 9: 03 Műszaki szakközépiskolás diák.

Előző Adventi gyertya és Lengyel karácsony
Következő Kővári gála

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás