JÁSZKUNSÁG évkönyv

Szakítva a hagyományokkal évkönyv formájában jelent meg idén a térség nagy múltú tudományos periodikája a JÁSZKUNSÁG. A kiadvány az elődök által megalkotott tematikát követve ezúttal is főképp a régészet, a néprajz, az irodalom témájában ad közre írásokat.

Nem hagyták veszni. A súlyosbodó anyagi gondok miatt előbb ritkították a megjelenés gyakoriságát, majd a formátumváltással sikerült úgy pénzt megspórolni, hogy tartamilag ne sérüljön az elődök elképzelése. Az 1954- ben alapított Jászkunságban Kaposvári Gyula irányításával a megyében olyan szakemberek, helytörténészek, kutatók kezdtek publikálni, akiknek sikerült szélsőségek nélkül, minőségi lapot készíteniük. A Jászkunságban évtizedekig a megye tudományos műhelyének elemzései jelentek meg, később helyet kapott benne az irodalom és költészet is. A napokban- immár évkönyv formájában- megjelent idei szám az elődök által megalkotott tematikát követve ezúttal is főképp a régészet, a néprajz, az irodalom témájában ad közre írásokat. Szó van benne egyebek mellett Szolnok törökkori népességéről, a megyeszékhely ipartörténetének legfontosabb mozzanatairól, a magyar gulágról, de helyet kapott benne a kunhímzés és egy elemzés is Móricz Zsigmond Nagykunságáról. A Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Tudományos Egyesület 400 oldalas kiadványát Örsi Julianna szerkesztette. A kötetet az érdeklődők a Damjanich Múzeumban vásárolhatják meg.

Előző Holnap éjfélig szavazhatnak a nótaverseny résztvevőire
Következő Megyei TOP 50

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás