Kornéliusz díj

Meghálálták az együttműködést. Idén Deák Miklósné, a JNSZ Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója vehette át a Kornéliusz Háza Missziós Egyesület elismerését. A szervezet drogprevenciós és szociális felzárkóztató programokat folytat a város területén, egyre nagyobb sikerrel.

Egészségnevelés, közösségfejlesztés, környezetfejlesztés. Ezekkel a területekkel foglalkozik a Kornéliusz Háza Missziós Egyesület. A szervezet több mint 20 közép- és általános iskolai osztályban tart Szolnokon és a megy több pontján drogprevenciós, önismereti tréningeket. Az önkormányzattal karöltve az Újvárosi Fejlesztési Program kidolgozása és létrehozása is az ő érdemük. Hecker Róbert, elnök, mai évértékelőjén arról beszélt: a partnereikkel és az önkormányzattal közösen hogyan próbálnak eredményeket elérni a város azon területén, ahol legtöbb szegény, vagy mélyszegénységben élő ember él. A rendezvényen részt vett Szalay Ferenc, polgármester is, aki beszédében azt mondta: az egyesület munkája kiemelten fontos a város számára, hiszen az Újvárosi Fejlesztési Programon túlmenően a közösségfejlesztés, és az iskolai drogprevenció területén is kiemelkedő munkát végeznek. A már hagyományos évértékelő keretében immáron nyolcadik alkalommal adták át a Kornéliusz-díjat, melyet idén is a tavalyi díjazott és az egyesület közösen jelölt ki. Dr. Joó Péter háziorvosnak valamint Hecker Róbertnek Deák Miklósnéra, a JNSZ Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatójára esett a választása. Deák Miklósné 21 éve a munkaügyi szervezetben dolgozik, 3 éve vezető. Munkájával sokat tett a hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatásáért. Az évértékelőről természetesen a diákok sem hiányozhattak. A fiatalok különös történelem óra segítségével mutatták be a missziós egyesület célját, küldetését. Játékukból kiderült: minden ember egyenlő mértékben fontos. Az egyesület – ahogyan tette eddig is – ebben a szellemben folytatja tovább egyre gyümölcsözőbb tevékenységét.

Előző Honfoglalás kiállítás
Következő Adventi programok sajtótájékoztató

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás