KKVHÁZ vetélkedő

Szavazatok a megyéért. Minden interneten leadott vokssal nő az esélye annak, hogy Jász- Nagykun- Szolnok Megye csapata bejuthat az országos döntőbe. A Nemzetgazdasági Minisztérium által is támogatott versenyre a térség vállalkozásai delegáltak csapattagokat. A második forduló kérdéseit délben kapták meg.

Rendhagyó csapat, rendhagyó tagokkal. A „KKV HÁZ Összefogás-Magyarország„ vetélkedőre nevezett megyei csapatok közül az első fordulón kiemelkedő eredménnyel jutott tovább a térségünk. A feladat akkor egy vállalkozás beindítása volt. A megmérettetés jelentőségét Kovács Sándor a megyei közgyűlés elnöke mellett Szalay Ferenc is méltatta. Szolnok polgármestere különösen fontosnak nevezte azt, hogy ily módon is hallassa hangját térségünk. A megye vállalkozásaiból- a kamara és a főiskola támogatásával összeállt csapatnak 24 órája van a második forduló teljesítésére. Fáradozásuk azonban csak akkor lesz eredményes, ha minél többen szavaznak rájuk az interneten keresztül. A szabályok a korábbihoz képest változtak. „Ugyanis most már nem korlátlan számú szavazatot lehet leadni, hanem egy un. IP címről naponta egy szavazatot lehet leadni, de ami még nagyon fontos és rendkívül sok pontot ér nekünk, hogy ha itt működő vállalkozások regisztrálnak, hogy részt vesznek Jász- Nagykun- Szolnok Megye csapatában- ez 10 ponttal segít bennünket, illetve multinacionális, illetve nagy cégek- tehát 250 főt foglalkoztatottat meghaladó cégek regisztrációja, támogatás 100 pontot ér JNSZM csapatának.„ – tette hozzá Galó Anita a JNSZM Megyei Önkormányzat irodavezető- helyettese. A csapat teljesítménye tehát önmagában nem elég. Szükség van a voksokra is, méghozzá minél többre. A teendőkről a verseny- képernyőn látható- elérhetősége mellett a megye honlapján tudhatnak meg részleteket a www.jnszm.hu címen.

Előző Felújított Katasztrófavédelmi laktanya
Következő Mindennapi tudomány konferencia a főiskolán

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás