Holnap éjfélig szavazhatnak a nótaverseny résztvevőire

Még egy nap. Szerda éjfélig szavazhatnak azokra az énekesekre, akiket a zsűri nem juttatott tovább a Nótaverseny első elődöntőjén. A hat résztvevőre többféleképpen voksolhatnak, a szabályokat azonban mindenkinek be kell tartania. Egy szavazó csak 1 alkalommal és csak 1 versenyzőre voksolhat.

Õk hatan nem jutottak tovább az első elődöntőn. Banó Brigitta Csilla, a fiatal kecskeméti lány, édesanyja Nagy Emese, a jászladányi Tóth Mácsai Árpád, a törökszentmiklósi Molnár József, a szolnoki Kerekes Lajos és Oláh Mária, aki Budapestről érkezett a megmérettetésre. Ketten közülük azonban még továbbjuthatnak, a nézők segítségével. Rajongóik ugyanis szavazataikkal bejuttathatják őket a döntőbe. Már csak egy napig, azaz szerda éjfélig szavazhatnak kedvencükre. Szavazataikat többféleképpen is leadhatják. Emailen, a nota@szolnoktv.hu címre küldve, postai úton, honlapunk fórum rovatában és az Új Néplap szavazócéduláin,melyet az Újságból kell kivágni és borítékba bedobni a TV előtt álló postaládába, valamint smsben. Felhívjuk figyelmüket, hogy csak úgy és azokkal a lehetőségekkel lehet a voksokat leadni, ahogyan meghirdettük.
Honlapunkon minden szükséges információ megtalálható a szavazással kapcsolatban. A következő elődöntő november 21 -én lesz, 29-én pedig kiderül, ki nyeri a Szolnok Televízió harmadik nótaversenyét.

Előző Hospice Mezőtúron
Következő Biztonságos szórakozóhely kiadvány

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás