Nótaverseny – I. elődöntő

Tegnap este rendezte meg a Szolnok Televízió harmadik nótaversenyének első elődöntőjét. A tehetségkutatón tízen mérték össze tudásukat, a zsűri döntése alapján közülük négyen jutottak tovább a döntőbe. Azok se keseredjenek el, akiknek elsőre nem sikerült a továbbjutás, rajongóik ugyanis közönségszavatokkal még bejuttathatják őket a november 29-i döntőbe.

Nem sokkal az első elődöntő előtt lázas készülődés folyt a rendezvénynek otthont adó Tiszti Klub Étteremben. Vígh Erika sminkmester és Lévainé Négyesi Nikolett fodrász mindent megtettek azért, hogy a versenyzők a legjobb formájukat hozzák. Míg az énekesek az öltözőben várták a produkció kezdetét, az étteremben a televízió munkatársai előkészültek a műsorfelvételre. Az énekeseket Mága Ernő és népi zenekara kísérte, a műsor előtt a zenekar és az énekesek igyekeztek egymásra hangolódni. Miután minden elkészült, elindult a Van egy ház a Tiszaparton című nótaverseny első elődöntője. A versenyzők produkcióját Farkas Rozika, Terjéki Kata, Sülyi Károly és Karczagi Nagy Zoltán értékelte. A Nótaversenyt harmadik alkalommal rendezi a Szolnok Televízió. Az első elődöntőn 10 nótakedvelő énekes vett részt. Az eredeti elképzelés szerint hárman jutottak volna tovább, ám a zsűri nem tudott dönteni, ki legyen a harmadik. A műsor rendezője, a televízió főszerkesztője végül beleegyezett a megosztott harmadik helybe. Hogy kiket juttatott tovább a zsűri, szombaton este fél nyolckor megtudhatják, az első elődöntőt ugyanis ekkor tűzzük műsorra. Hatan nem jutottak tovább, elkeseredniük azonban nem kell, hiszen rajongóik szavazataikkal bejuttathatják őket a döntőbe. Szombaton este 22 órától szerda éjfélig szavazhatnak kedvencükre. Szavazataikat többféleképpen is leadhatják. Emailen, a nota@szolnoktv.hu címre küldve, postai úton, honlapunk fórum rovatában és az Új Népnap szavazócéduláin,melyet az Újságból kell kivágni és borítékba bedobni a TV előtt álló postaládába, valamint smsben. Felhívjuk figyelmüket, hogy csak úgy és azokkal a lehetőségekkel lehet a voksokat leadni, ahogyan meghirdettük.
Egy szavazó csak 1 alkalommal és csak 1 versenyzőre voksolhat. Honlapunkon minden szükséges információ megtalálható a szavazással kapcsolatban. A következő elődöntő november 21 -én lesz, 29-én pedig kiderül, ki nyeri a Szolnok Televízió harmadik nótaversenyét.

Előző Kvasz emléktábla avatás
Következő SZOLGSZI szakmakínálati nap

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás