Erdélyben jártak a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola diákjai

Erdélyi barangolás. A Kőrös Csoma Sándor Általános Iskola 40, 7. osztályos diákja öt napig élvezte az erdélyiek vendégszeretetét. A tanulók a Határtalanul program keretein belül jutottak ki Csíkcsomortánra, tapasztalataikról ma számoltak be diáktársaiknak.

A 47 fős csoport – köztük 4 tanár és 3 szülő – október végén járt kint. A határ átlépése után az első állomásuk Erdély kapuja, a Király-hágó volt. Ez a kép a kolozsvári Mátyás szobor előtt készült, itt pedig szülőháza van a háttérben. A csoport ellátogatott a Gyilkos tóhoz, ez pedig már Kézdivásárhely, ahol Gábor Áron ágyúkat készített. Ezen kívül útjuk során felkeresték Szejkefürdőt, a Nyerges tetői kopjafákat és jártak Csomakőrösön is. Majd egykoron leégett szülőháza helyére sétáltak, ahol megtekintették a Csoma-ház másolatát. Falusi folklórbemutatót is láttak sőt október 23-án ők is előadással kedveskedtek az erdélyieknek. A kint eltöltött 5 nap örök élmény volt mindenki számára – mondták a tanulók. A programszervezésből a tanárok mellett egy-két szülő is kivette részét, a gyerekek viccesen meg is jegyezték, hogy jól dolgoztak, merthogy sosem unatkoztak, mindig volt valamiféle látnivaló, elfoglaltság. Az élménybeszámoló után pedig feladatokat is kaptak diáktársaik – képek alapján kellett felismerni a helyeket, ahol jártak, volt totó illetve címerkészítés és gyöngyfűzés is.

Előző Európai Kereskedelem Napja
Következő Hpv

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás