Lengyelek díja Horváth Lacinak

A Damjanich Múzeum igazgatójának és egy munkatársának mondott köszönetet szombaton a helyi lengyel kisebbségi önkormányzat. A lengyel- magyar kapcsolatok ápolásáért átadott Ponyinszki Díjat 11 éve alapították.

A Lengyel Függetlenség napjaként számon tartott november 11- i dátum adta idén is az apropót, hogy számba vegyék ki-, vagy mely intézmény érdemel köszönetet a kapcsolatok ápolásáért, erősítéséért. A hagyomány azóta sem szakadt meg. Az elismerést átvehette már mások mellett kereskedelmi tanácsos, polgármestere és nagykövet is. Idén a döntés a Damjanich János Múzeum vezetésére és kollektívájára esett. A múzeum az elmúlt másfél évtized során több kiállítást is rendezett, ami közelebb hozta a szolnokiakhoz Lengyelországot. Elég csak a Szebeni Körképre, a Tűzkövek a mélyből- vagy a legutóbbi, huszita kiállításra gondolni. Az elismerésben osztozott a múzeum másik dolgozója is- Bodolai Mária, aki személyesen is tagja a lengyel- magyar klubnak. A lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1988 óta működik Szolnokon. Legfontosabb küldetésük a kisebbségi érdekvédelem mellett a lengyel kulturális hagyományok ápolása. Ennek érdekében évente több, jelentős városi eseményt rendeznek, vagy társrendezőként működnek közre. A klub és a kisebbségi önkormányzat tagjai legközelebb decemberben, a lengyel karácsony alkalmából találkoznak majd.

Előző Közlekedésbiztonsági nap
Következő Rotary bál

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás