Hetényi kórházfejlesztés

Csaknem 2 milliárd forint Európai Uniós támogatást nyert a két szolnoki kórház alkotta konzorcium. A két intézményben infrastrukturális beruházások valósulnak meg. A nagyobb összeget, 1,6 milliárd forintot, a Hetényi Géza Megyei Kórház kapta.

Ebben az úgynevezett „F„ épületben található ma még a Hetényi Géza Megyei Kórház gyógyszertára és patológiai osztálya. Az 1896 óta használt épület azonban egyre kevésbé felel már meg a kor egészségügyi követelményeinek. Az intézmény vezetése régóta szerette volna ezt a problémát megoldani, mindezidáig azonban erre nem volt pályázati lehetőség. A gépek, műszerek, berendezések, bútorok beszerzése és az informatika fejlesztés szintén ebből a pályázatból valósul meg, ennek költsége mintegy 612 millió forint. A meglévő épületet tehát lebontják és a jelenlegi infektológiai osztály helyén megépülő új szárnyban kap majd helyet a gyógyszertár és a patológia. Ezzel jelentős időt tud majd a kórház megspórolni, tovább javítva ezzel a betegellátás színvonalát – tette hozzá a főigazgató-helyettes. Ez pedig egy újabb lépés az úgynevezett tömbkórház megteremtésének irányába, hogy minden épületet zárt folyosón keresztül lehessen megközelíteni. A közbeszerzési eljárások a támogatási szerződés megkötését követően indulhatnak, a konkrét építkezés pedig jövő tavasszal, nyár elején kezdődhet. A befejezési határidő 2015 vége.

Előző Megerőszakolták, fülébe harapott
Következő Kötelező biztosítás tarifák

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás