Nótaverseny – válogató

Elindult a Szolnok Televízió harmadik nótaversenyének előválogatója. Tegnap este 19 jelentkező mérte össze tudását a Tiszti Klub Étteremben. A válogató ma folytatódik, hétfőn pedig kiderül: ki az a húsz legtehetségesebb előadó, aki továbbjuthat az elődöntőbe.

“Az embereknek nótára szükségük van, hiszen a nótázás a nóta mindig egy öröm, és azt gondolom, hogy ezekkel a nótákkal hozzuk vissza nagyapáink, dédapáink , szüleink hagyományait, nótaszeretetét, és hozzuk azokat az életérzéseket, amelyeket az előttünk járó nemzedék is fontosnak tartott. Ezáltal hordozzuk egy picit a történelmünket.”” – Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Harcsa Béla, a Szolnok Televízió cégvezető-főszerkesztője a Van egy ház a Tisza-parton elnevezésű nótaversenyt. A tehetségkutató 2009-ben és 2010-ben is rengeteg jelentkezőt vonzott. Akik eddig elmulasztották a versenyt, vagy nem volt elég bátorságuk megmérettetni magukat, idén bepótolhatják. A harmadik Nótaversenyre idén is szép számmal akadtak jelentkezők. Az ítészeknek, vagyis Terjéki Katának, Fodor Istvánnak, Sülyi Károlynak, és a zsűrielnöknek, Harcsa Bélának nem volt könnyű dolga. Banó Brigitta Csilla Kecskemétről érkezett, hogy szakmai zsűri értékelje a produkcióját. A tehetséges fiatal hölgy gyakorlott énekes. Brigitta produkciójával a zsűri is elégedett volt. Persze nem mindenkinek sikerült jól a bemutatkozás. A jelentkezők közül sokan most énekeltek közönség előtt először. A jelentkezők között fiatal és idős egyaránt akadt. Kovács Antalné volt a tegnapi válogató legidősebb versenyzője, kereken 80 esztendős. Oláh István már 2011-ben is elindult a nótaversenyen, akkor azonban nem sikerült megnyernie. A zsűritagok egyetértettek abban, hogy azok, akik nem most jelentkeztek először, rengeteget fejlődtek a legutóbbi tehetségkutató óta. Ez Istvánra is igaz. A versenybe jutókat Mága Ernő és népzenekara kíséri. A nótaverseny házigazdája idén is Szolovjov Rita és Torda Ferenc. A középdöntőket november 14-én és 21-én rendezi a Szolnok Televízió. A november 29-i nótabállal egybekötött döntőn pedig kiderül, ki a legjobb. ”

Előző Íróasztalt kaptak a rászoruló gyerekek
Következő Temetői közbiztonság

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás