Szandaszőlősi iskola felújítás

Európai színvonalú, modern iskolaépület. Befejeződött a Szandaszőlősi Általános Iskola felújítása. A közel félmilliárd forintos beruházás során szinte teljes egészében megújult az épület.

Már kívülről nézve is látszik a jelentős változás, a falakon belül pedig egy teljesen új intézmény fogadja a diákokat. A 2011-ben elkezdődött beruházás során megtörtént a teljes hőszigetelés, kicserélték a nyílászárókat és a padlóburkolatot, felújították a vizesblokkokat és a tantermeket, új folyosói szekrényeket kaptak a diákok de megújult a tanári szoba is. Ahogyan a beruházás zárórendezvényén elhangzott: európai színvonalú épületté vált az iskola. A gyerekeknek legjobban a mosdók és mellékhelyiségek felújítása tetszett -hangzott el a tájékoztatón. A már működő beléptetőrendszerrel és egyéb szolgáltatásokkal minden igényt kielégítő iskolává vált a szandaszőlősi intézmény. Az intézmény igazgatónője megköszönte a szülők és a gyerekek kitartását, hiszen a több éves munka során sok segítséget kaptak tőlük is. Az iskola felújítása beleillik a városrészt érintő, mintegy 2 milliárd forint összköltségű rehabilitációjába -mondta Szalay Ferenc. A festő utcák és a Munkácsy Óvoda felújításával indult a beruházássorozat, befejezték a Krúdy utat, átépítették a főteret, megújult a művelődési ház és az iskola. Az iskolát és a városrészt érintő fejlesztések sora folytatódik -mondta a polgármester. Az intézmény udvarát és kerítését szeretnék rendbe tenni. Mindemellett tavasszal elkezdődik a Vörösmező úton a kerékpárút megépítése is.

Előző Séta a mellrák megelőzéséért
Következő Házhoz viszik a lakcímkártyákat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás