Sándor István szolnoki mise

Vasárnap Szolnokon a Belvárosi Nagytemplomban hálaadó szentmisén emlékeztek a szalézi vértanúra. Sándor Istvánról a megyeszékhelyen utcát kereszteltek el. Az új utcanévtáblát a misét követően Szalay Ferenc polgármester mutatta be az istentisztelet résztvevőinek.

A szombati- fővárosban zajló- eseményhez hasonlóan a szolnoki misét is élőben közvetítette vasárnap a Magyar Televízió. A szertartás első perceiben a misét celebráló Máthé György esperes dr. Beer Miklós váci megyéspüspököt és a szalézi rendfőnök- Don Pascual Chavezt kérte föl arra, hogy megáldják azon szolnoki festők munkáit, akik saját felfogásukban festették meg Boldog Sándor István portréját. A hálaadó szentmisén szent leckét olvastak föl Szent János apostol első leveléből. Dr. Beer Miklós bíboros, megyéspüspök a vértanu halált halt szalézi szerzetes egykori szülővárosában méltatta a példamutató helytállást amiért az anyaszentegyház a Boldogok sorába emelte Sándor Istvánt. A szentmisén- mely kötelező része volt a boldoggá avatási ceremóniának, Don Pascual Chavez szalézi rendfőnök is az egybegyűltekhez szólt. A szalézi rendfőnök hangsúlyozta- különösen fontos ma a Sándor Istvánéhoz hasonló példa. A gazdasági krízis mellett ugyanis kulturális krízist is élünk, ahol az egoizmus lerombolta az értékeket. A szalézi rend a világ 132 országában van jelen. A mai nap- fogalmazott Don Pascual Chavez- a magyar szaléziak újjászületésének napja. A hálaadó szentmisén a város polgármestere, Szalay Ferenc egy bejelentést tett. A vasárnapi mise végén ismertették a boldoggá avatást kísérő további szolnoki programok sorát. Eszerint pénteken Sándor István egykori iskolájának falánál, a mai gépipari tagintézmény előtt szentelik majd fel a Boldoggá avatott tanítvány emléktábláját, majd egy nappal rá szombaton a vértanu születésének 99. évfordulója alkalmából ismét szent misét tartanak, amire nem csupán a híveket várják.

Előző Boldoggá avatták Sándor Istvánt Budapesten
Következő 56-os szolnoki hősöket köszöntötték a városházán.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás