Önkormányzati tűzifaosztás

Házhoz megy a tűzifa. Az önkormányzat idén is segíti a rászorulókat. Az ingyen juttatott fűtőanyagot 250 család kapja meg. A teherautó ma délben a Száva utcában járt.

A három mázsányi tüzelő- ha azt piaci áron kellene megvásárolni- sok családnak meghaladná az anyagi lehetőségeit. „Az a tapasztalat most már hosszú évek óta, hogy túl azon hogy hideg van vagy nincsen hideg nem kevés olyan ember él Szolnokon aki saját erejéből sok- sok problémáját nem tudja kezelni, a fogadónapok tapasztalata- 30, 40, 50 ember- hogy munkahelyben lakásban, lakhatásban, a gyógyszervásárlásban, a rezsiköltségekben igen- igen komoly problémák jelentkeznek. Vannak olyanok Szolnokon- ez most hozzávetőleg 240- 250 család aki önmagától nem tudná biztosítani a téli fűtés lehetőségét. Ezeknek a családoknak, amelyeket a Humán Szolgáltató Központon keresztül választottunk ki, a valóban rászorult családoknak, családonként egy három mázsa fát tudunk adni, keményfát tudunk adni így télen.„ – tette hozzá Szalay Ferenc polgármester. A tél eddig túlnyomóan enyhe volt, ám sosem lehet tudni, mikor áll be egy újabb hideg periódus. A meghozott fát még föl kell hasogatni. Ezt azonban már a családtagok is el tudják végezni. A kuglizott tűzifa mázsánkénti ára mindenütt meghaladja a kétezer forintot- így a megsegített családok kiszállítással együtt körülbelül 8- 10 ezer forintot spórolnak meg. Az önkormányzat összesen 750 mázsa fával segíti a rászoruló szolnoki családokat.

Előző Keresztény Bál adomány
Következő Olaj meccs zászló ügy

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás