Tűzoltó gyakorlat az ACDC logisztikai parkban

Robbanás rázta meg az AC DC logisztikai parkot. A létesítményi tűzoltók gyorsan beavatkoztak, de szükség volt a katasztrófavédelmi mobil labor segítségére is, akik kihoztak egy sérültet és felkutatták a vegyi anyagot. Tették mindezt egy gyakorlat keretein belül, amellyel a közelgő vizsgára készítették fel őket.

„Egy vegyi üzem területén történt robbanás, a létesítményi tűzoltók a helyszínen az üzem területét hermetikusan elszeparálták, a labornak a szellőzőnyílásait elzárták, sérültek mentését elkezdték.„ – A baleset körülményeit ismerteti a vizsga előtt állókkal Klemann László. A kimenekített sérülteken radioaktív égési nyomokat találtak. A létesítményi tűzoltók egy embert nem találtak – ez a mobil labor állományának a feladat. Dolguk azonban nem ilyen egyszerű: be kell azonosítani a veszélyes anyagot, megjelölni az izotópot és az aktivitását mérni. „A tűzoltó ilyen körülmények között avatkozik közbe, amikor bemegy egy lépcsőházba és semmit nem lát.„ – Mondja a megyei katasztrófavédelmi igazgató Varga Béla. A mobil labor munkatársainak dolgát a látási körülmények is jelentősen nehezítik, a fal mellett tudnak haladni. Kint közben a meteorológiai állomás mutatja a szél sebességét és irányát illetve a hőmérsékletet – így tudják kiszámítani, hogy a mérgező levegő merre és milyen gyorsan halad, vész esetén elrendelik a környék kitelepítését. Az utóbbi hónapokban több alkalommal is riasztották a Katasztrófavédelmi Mobil Labort. A katasztrófavédelmi főigazgató illetve a belügyminiszter hősies cselekedeteikért elismerésben részesítette a csapat tagjait, Klemann László pedig Bátorság érdemjelet vehetett át.

Előző Mentett állatok – mi újság
Következő Lövészet

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás