Kórháztűz emléktábla avatás

10 évvel ezelőtt tűz pusztított a Hetényi Géza Megyei Kórházban. Példátlan összefogás eredményeképpen 230 embert, köztük 22 csecsemőt mentettek ki a hétemeletes épületből úgy, hogy senkinek nem esett baja. A kórháztűz 10. évfordulóján, a mentésben résztvevő tűzoltók helytállása előtt tisztelegve avatott ma emléktáblát a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az egészségügyi intézményben. A kezdeményezéshez a kórház vezetése is örömmel csatlakozott.

A megyei kórház alagsori irattárban emberi gondatlanság miatt csaptak fel a lángok 2003. február 9-én hajnali 3 órakor. A fél 5-kor érkezett riasztást követő 6 perc elteltével már a helyszínen voltak az első egységek, de a tüzet csak este 11-re sikerült eloltani. A 11 tonnányi izzó papír és a később megolvadó műanyag alkatrészek, elemek sűrű, fekete füstje elárasztotta a hét emeletes épületet. Akiket tudtak, a saját lábán kísérték le a kórtermekből, de a legfelső két szinten lévő újszülötteket, csecsemőket emelőkosár segítségével, az ablakokon át mentették ki. A hó és a jég mellett a rendkívüli hideg sem könnyítette meg a mentésben résztvevők dolgát, de a példátlan összefogás meghozta a sikert – idézte fel az emlékeket a város akkor tűzoltóparancsnoka. Pluhár András nyugállományú tű. Ezredes elmondta, hogy „sikerült az a nagyszerű dolog, hogy egyetlen egy személy sem sérült, és itt leginkább tényleg a kisbabákat tudom kiemelni, illetve azokat az anyákat, akik babát vártak, és a kollégáimat, a kórház dolgozóit, meg a rendvédelmi szerveket, hogy olyan beavatkozást tudtunk végrehajtani egy mínusz 17 fokos hőmérsékletben, olyan feltételekkel, amit nem gondolt volna az ember, hogy a mentést végre tudjuk hajtani.„ Az oltásban, védekezésben és mentésben hat szervezet 52 gépjárművel és 227 fővel vett részt. Ezt az összefogást és a mentésben résztvevők helytállását emelték ki kivétel nélkül a mai emléktábla avató ünnepség szónokai. Nagy Róbert tű. alezredes, a Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője azt hangsúlyozta, hogy „nagyon jól összehangolt, nagyon jól megszervezett mentésnek az eredményeképpen sikerült azt elérnünk, hogy 230 embert sikerült gyakorlatilag gond nélkül kimentenünk, köztük 22 csecsemőt. A kórházban lévő betegek közül gyakorlatilag senkinek semmi baja nem esett, ami a körülményeket figyelembe véve elképesztően nagy eredménynek számít.„ Dr. Bene Ildikó főigazgató-főorvos pedig hozzátette: „büszkén elmondhatjuk, hogy mindössze kettő koraszülöttet küldtünk el és az összes beteget, az összes gyermeket a kórház más osztályai befogadták és korrekt, szakmai ellátásban részesültek.„ Az emléktáblát végül Dr. Bene Ildikó, a kórház főigazgatója és Varga Béla alezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató leplezte le. A bevésett felirat szerint azon tűzoltók előtt tisztelegnek, akik bátorságukkal, elhivatottságukkal, helytállásukkal példaképül szolgálhatnak mindannyiunknak.

Előző 1 milliót nyert a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
Következő Lakástűz az Orosz György úton

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás