Megyebál

A térség politikai és gazdasági életének vezető személyiségei találkoztak a szombat esti 21. megyebálon. A társasági esemény tiszta bevételét a szervezők a II.Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújítására ajánlják fel.

A korhű ruhában díszsorfalat álló hagyományőrzők és az érkezőket köszöntő fanfár méltó nyitánya volt a 21. megyebálnak. A térség talán legrangosabb társadalmi eseményét a Tisza Táncegyüttes műsora nyitotta meg. A megyei önkormányzat nagy reményekkel vág neki a 2013-as esztendőnek. „A tavalyi évhez képest, akkor egy gyengülő megye nagy reményekkel volt, most pedig, most egy erősödő megye még nagyobb reményekkel vágunk neki ennek az évnek. Azt lehet látni, hogy JNSZ megye erősödni fog, mind feladatiban, mind gazdaságilag, és egy rendkívül sikeres évnek vágunk elébe.„ – emelte ki Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. Egy megyebál a térségben rejlő erőt és lehetőséget is megmutatja. – mondta a megyei kormánymegbízott. „Jó az, hogy 21. alkalommal a megye társadalmi életének szereplői, a versenyszféra szereplői, közösségének szereplői együtt tudunk tölteni egy kellemes estét bízom abban, hogy jó társaság, jó színvonala program, kellemes ételek jó ízű borok lesznek. Azt remélem, hogy mindenki nagyon jól fogja magát érezni ezen az estén sok jó beszélgetéssel és azoknak a kapcsolatoknak erősítésével, amelyek egyébként is építik ezt a megyét.„ Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke a megyebálon jelentette be, hogy Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzata is kihelyezte a székely zászlót a Megyeháza dísztermében – szolidaritása jeléül az Erdélyben történt eseményekkel. Így a megye fontos eseménye szó szerint a székely zászló égisze alatt lett megtartva.
Az első megyebált 1886- ban rendezték. Az eseménynek többnyire a Kossuth téri épület nagyterme adott otthont. A belépő nem volt idén sem olcsó, személyenként 20 ezer forint. A társasági esemény tiszta bevételét a szervezők a II.Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújítására ajánlják fel.

Előző Korszakváltás a TISZApART Moziban
Következő Maskarádé

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás