Kevesebb támogatást kap a Szolnoki Főiskola, működése azonban biztosított + video

A nagyobb egyetemek mellett a vidéki főiskolákat is érzékenyen érinti a felsőoktatási állami támogatások csökkenése. A Szolnoki Főiskola valamivel több, mint 450 millió forinttal kap kevesebbet. Ugyanakkor a szaktárca hangsúlyozta: idén legalább 23 milliárd forinttal több jut felsőoktatásra, mint tavaly.

Üres a Campus aulája, javában tart regisztrációs hét. A tanulmányi osztályon viszont most sincs pihenő. Készülnek a pénteki diplomaosztóra, a felvételizőket látják el hasznos tanácsokkal és végzik adminisztrációs munkájukat. Nincs veszélyben az állásuk, még úgy sem, hogy a felsőoktatási állami támogatások jelentősen csökkentek. Dr. Túróczi Imre az intézmény rektora elmondta, hogy a forrás csökkenés természetesen megnehezíti a főiskola működését, de az továbbra is biztosított. A szaktárca közleményében olvasható, hogy 27 milliárd forintot a PPP-beruházások kiváltására különített el. Ilyen konstrukcióban épült a Campus is. Ezzel pedig nagy terhet vesznek le a főiskola válláról. Az elmúlt két évben szükség volt racionalizáló létszámleépítésre, ettől azonban idén nem kell tartani – tette hozzá a rektor. Sőt, a hónapban új tanárokat is felvettek. Idén már több középiskolás is ellátogattak a főiskolára, a hagyományos nyílt napon ismerkedek az intézménnyel, a képzéssel. A felvételi keretszámok tavalyhoz képest nem változtak: valamivel több, mint 3.000 hallgatót vehetnek fel. A helyek között vannak államilag finanszírozottak is. Az olcsóbb kollégium és oktatás valamint a szintén olcsóbb városi élet is sokakat vonz a megyeszékhelyre – mondta Túróczi Imre. A diákokat segíti az iskola – folytatta, ha pedig különböző feltételeknek megfelelnek támogatásokra is pályázhatnak.

Előző Lakossági fórum a Csallóközben
Következő Újabb fejezet a szolnoki vasúti teherszállítás történetében

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás