A megyéről egyeztetek

Gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés. E két fő prioritást tartja szem előtt a kormány a 2014- 2020 közötti uniós tervezési ciklus ideje alatt. Erről is tájékoztatta a hét elején Orbán Viktor miniszterelnök a megyei közgyűlések elnökeit. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az M4-es autópálya megvalósításának munkálatai jelentik a közeljövő leghangsúlyosabb teendőit.

Tévedett, aki azt jósolta, hogy a megyék mint területi- közigazgatási egységek elveszítik jelentőségüket. Az elmúlt időszak intézkedései és az az egyeztetés, amit a miniszterelnök kezdeményezett a napokban a közgyűlési elnökökkel, a megyék szerepének felértékelődését vetítik előre. „Úgy tűnik, hogy amire számítottunk az be fog válni és jó értelemben véve, hiszen nagyon fontos döntési pozíciók kerülnek át a megyékhez- uniós pályázatok, hazai források elosztása, tehát körülbelül az uniós forrásoknak 10%- át megyei szinten fogják elosztani.„ erősítette meg kérdésünkre Kovács Sándor a JNSZ Megyei Közgyűlés elnöke. Az új Európai Uniós tervezési ciklusra fontos prioritásokat fogalmaz meg a kormány. „A magyar kormányzatnak az a célja, hogy a következő- 2014-20- as tervezési ciklusnak a költségek vagy a pénz 60%- át gazdaságélénkítésre fordítsa. Mindenki tudja, hogy itt Jász- Nagykun- Szolnok Megyében, de az ország nagy részén legfontosabb a munkahelyteremtés, a gazdaság élénkítése. Vannak előljáró, éltanuló részei ennek a megyének mint a Jászság, amely a sikeresen prosperáló vállalatoknak több mint 70- át nyújtja, Szolnok környéke, Szolnok és Szolnok környéke is jól fejlődik, de a megye keleti része: Tiszafüred, Karcag, Mezőtúr pedig le van maradva az iparosításból. Úgy kell fejleszteni a következő ciklusban Jász- Nagykun- Szolnok Megyét, hogy azokat a térségeket amelyik már jól teljesítenek mint a Jászság és Szolnok környéke, még több lehetőséget kell nekik adni, tehát nem szabad, hogy visszafogódjon az a lendület amivel haladnak előre és igyekezni kell a leszakadó részeket felzárkóztatni.„ Most talán a legfontosabb a négyes út ügye, mely ismét lendületet vett. Mivel a megvalósítás több tervezési cikluson is átnyúlik, különösen lényeges kérdés a pontos és ésszerű ütemezés. Az infrastruktúra fejlesztés mellett- talán kicsit kevesebb szó esik az idegenforgalomról ami csak látszólagos. Az egyeztetésen leszögezték, a jövőben megyei szinten dőlnek el az idegenforgalmi fejlesztések és a sportfejlesztéssel járó teendők is helyben maradnak

Előző Bagolyinvázió
Következő Helyzetkép megyénk útjairól + video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás