Hősökre emlékeztek

A Doni áttörés emléknapja alkalmából szervezett megemlékezést és koszorúzást Szolnok Helyőrség és a megyeszékhely önkormányzata közösen. A 70 évvel ezelőtti keleti fronton történtek a II. Világháború lenagyobb magyar áldozatot követelő csatája volt. A Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület közreműködésével megvalósult megemlékezés szónoka Mohácshoz hasonlította az elszenvedett vereséget és tragédiát.

A díszőrség felállításával, majd a történelmi zászlók behozatalával kezdődött a Doni áttörés emléknapja alkalmából rendezett megemlékezés. A szónok felidézte a II. Világháború magyarok számára legtöbb halálos áldozatot követelő csatájának napjait. második magyar hadsereg 1942. őszén – a megfelelő felszerelések hiányában – már legyengült állapotban érkezett meg a Don folyó vonalához. Novemberben, a sztálingrádi csata miatt a németek fokozatosan kivonták csapataikat a térségből, így 1943. januárjának elejére a magyaroktól délre húzódó arcvonal összeomlott. A szovjetek támadása 70 évvel ezelőtt, január 12-én, – 30, – 40 fokos hidegben kezdődött és a túlerő tulajdonképpen néhány nap alatt felmorzsolta seregeinket. Fekete Csaba Zoltán százados, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gyakorlati oktatója így fogalmazott: „a hadsereget a csatamezőre általában nem meghalni küldik, hanem harcolni, s lehetőleg győzni. Akik a megszemlélték akkor a doni frontszakaszt, sejthették, hogy a feladat megoldhatatlan, a magyarok hathatós támogatás nélkül nem fogják tudni kivédeni a szovjet támadást. Õk azonban mégis megpróbálták, híven esküjükhöz.„ A Don-kanyarba vezérelt 200 ezernyi magyar katonából mintegy 120 ezren nem térhettek haza. Hősi halált haltak a csatamezőn: segítséget nem kaptak, végzetesnek bizonyult az elégtelen felszerelés, az élelem hiánya, a farkasordító hideg és az óriási túlerő. Az 1943. január 17-én kiadott visszavonulási parancs már túl későnek bizonyult, a második magyar hadsereg addigra már teljesen felbomlott, a katonák fejvesztve menekültek – emlékeztetett a szónok. Fekete Csaba Zoltán szerint „a vereség visszavonhatatlan, viszont a magyar katona – kevés kivételtől eltekintve – nem futott meg gyáván a Donnál. Harcolt, és védte magát a szerencsétlen körülmények között, a rendelkezésre álló elégtelen fegyverekkel, amíg az egyáltalán lehetséges volt. Igen, védte magát, magával együtt a mundér, így a haza becsületét is, minthogy más politikai célokat nem ismert. Ilyen irányú elkötelezettsége akkor sem lehetett.„ A megemlékezés végén koszorút helyezett el Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Szalay Ferenc polgármester, a JNSZ Megyei Közgyűlés képviseletében pedig Dr. Csoór György alelnök. Megkoszorúzták az emlékművet a helyőrségbe települt alakulatok képviselői Lamos Imre dandártábornok, helyőrségparancsnok vezetésével, a katonai civil szervezetek tagjai, valamint a pártok közül a Fidesz-KDNP és a Jobbik. A megemlékezés a Magyar Takarodó hangjaival fejeződött be.