Előzetesben a karcagi baleset okozója.

Előzetes letartóztatásba helyezték a vasárnap reggeli 5 halálos áldozatot követelő közúti baleset okozóját. A 24 éves moldáv férfit megviselték a történtek, tettéért akár 8 év börtönbüntetést is kaphat.

Kedd délután vakuk és kamerák kereszttüzében, megbilincselve vezették a tárgylóterembe azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint a vasárnap reggeli karcagi autóbalesetet okozta. A tárgylásra kameránkat nem engedték be. A döntést az ügyészség folyosóján a fejét a falnak támasztva, később ülve várta. Sokszor a könnyeivel küszködött, megtörten nézett maga elé. Vasárnap reggel 5-en haltak meg Karcag és Püspökladány között a sokszor egyszerűen csak halálútnak nevezett főúton. Mindannyian a vétlen autó utasai voltak. A baleset körülményei egyelőre még tisztázatlanok, egyes információk szerint a Volkswagen terepjárót vezető 24 éves moldáv férfi elaludt a volán mögött, így tért át a szemközti sávba és ütközött az Opellal. A megyei rendőr-főkapitányság kezdeményezésére a férfit február 8-ig előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. A férfit a büntetésvégrehajtási intézetbe szállították, 2-8 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

Előző Naphimnusz-tánckoncert Szolnokon
Következő 14 ponttal legyőzte tegnap este a Szeged csapatát a Szolnoki Olaj + video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás