Kötelező felelősségbiztosítás határidő

December 31-éig meg kell kötniük új kötelező felelősségbiztosításukat azoknak a gépjármű tulajdonosoknak, akik korábbi szerződésüket felmondták. Mindez azokra vonatkozik, akiknél a biztosítási évforduló január elsejére esik. Az MKB ügyfeleinek különösen oda kell figyelniük a szerződésükre, nehogy biztosítás nélkül maradjanak.

Autók az utakon. Mindegyiknek rendelkeznie kell kötelező felelősségbiztosítással. A 2010 előtt vásárolt gépjárműveknél a biztosítási évforduló január elsejére esik. A tulajdonosok az elmúlt időszakban átgondolhatták, hogy maradnak-e annál a biztosító társaságnál, amelyiknél voltak, vagy másikat választanak. Ha felmondták előző szerződésüket, akkor újat kell kötniük. Ennek határideje december 31-e. A “kötelező”” kötelező, e nélkül -egy balesetnél- komoly bajba kerülhetnek a gépjármű tulajdonosok.
“”Ha akkor derül ki, hogy bajt okoztam, az nagy baj lehet, adó módjára behajthatják a károkozón a kárt, még a lakását is elveszítheti. ha észrevettem, hogy nincs élő biztosításom, akkor meg kell kötnöm, és visszamenőleg is be kell fizetnem a díjat, és egy összegben meg kell kötnöm egy évre az új szerződést.”” -mondta TÓTH RÓBERT a Broker Royal ügyvezető igazgatója.
Jellemző -mondta a szakember- hogy azok, akik felmondják szerződésüket rövid időn belül meg is kötik az újat – ennek ellenére volt már aki elfeledkezett róla. Idén különösen oda kell figyelniük a kötelező felelősségbiztosításukra az MKB ügyfeleinek, ugyanis a bank -ahogyan Tóth Róbert fogalmazott- nagyban változtatott üzletpolitikáján. Az éves kötelező díjait tízszeresére emelte, és egyben mindenkivel felbontotta a szerződést. Ugyan bárki választhatná a 30 ezres éves díj helyett a 300ezreset, ez azonban nem érné meg. Az MKB ügyfeleinek így december 31-ig biztosan új biztosító után kell nézniük. ”

Előző Mától lehet megvenni a szilveszteri tűzijátékokat
Következő Jobb kenyeret ehetünk- változnak az élelmiszerkönyv előírásai

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás