Véradók Napja

Többszörös véradókat köszöntöttek a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban. A Véradók Napja alkalmából ünnepi műsorral és ajándékkal köszönték meg áldozatkészségét azoknak, akik már legalább 40-szer nyújtották karjukat.

A Véradók Napját hazánkban 1988 óta ünnepeljük -mondta DR. SINKÓ KÁLI RÓBERT a Magyar Vöröskereszt megyei elnöke:

“Nem lehet kellőképp megköszönni amikor valaki a saját vérét adja, sokszor nem is tudja kinek, és ez mindennél többet jelent. Az önkéntesség, és az egymásra való utaltságból, hogy aki megteheti az ad vért.””

A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a véradásszervezésben. A biztonságos haza vérellátáshoz évi 450 ezer egység vérre van szükség. A Magyar Vöröskereszt napi 1800 véradót toboroz. Jász-nagykun-Szolnok megyében 2016-ban 12 ezren adtak vért, ebből Szolnokon 2500-an. Az idén megyénkben 300 új véradó volt, ami azt jelenti, hogy van utánpótlás.
“”Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos, hogy minél több első véradót toborozzunk, úgyhogy aki 18 évet betöltötte, jelentkezhet véradásra.”” -mondta JUHÁSZ ÉVA Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója.

A Véradók Napja alkalmából azokat köszöntötték, akik legalább 40-szer adtak már vért, de volt olyan is, aki már 150-szer nyújtotta a karját. Katona Miklós 1976 óta érzi kötelességének. A katonaságnál volt először véradó, ám úgy gondolta, hogy a civil életben is kötelessége.

“”Egyrészt előtte megvizsgálnak, és ez megnyugtató és másokon is tudok segíteni, javaslom mindenkinek, hogy adjon vért, 10-szeres véradó vagyok, de vagy tíz még nincs a rendszerbe regisztrálva.”” -mondta Katona Miklós véradó.

Nagy Antal Sándor 110-szeres véradó, 18 évesen adott vért először. A hagyományt a családból hozta, hiszen édesanyja is véradó volt.

“”Én úgy vagyok ezzel, hogy amíg tudok segítek, mert szükség van a vérre, de amíg egészséges vagyok, természetesen, évente 3-4-szer szoktam, ha letelik a 3-4 hónap jövök, saját indíttatásra.”” -mondta Nagy Atntal Sándor véradó.

Szabó Tibor is 110-szeres véradó. évente 3-szor, 4-szer is nyújtja a karját.

“”Másokon való embertársi segítség, ez motivál és hogy tudom felhasználják a vért, hogy az orvostudományt fejlődjön, az egészséges embereknek -ha tudnak- adniuk kell vért.”” -mondta Szabó Tibor véradó.
Szolnokon legközelebb december 9-én a Csomóponti Művelődési Házban, a MÁV vasutas véradás keretében lehet segíteni, majd december 28-án a Szapáry út 19 szám alatt 9-13 óráig várják a véradókat. ”

Előző …Napi jótett… Szolnok Segít – A Szigligeti Színház és a Mustármag ovi akciója
Következő Konfliktuskezelés a volánnál előadás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás