Kendo bemutató a Campuszon

Színtiszta harcművészet a szolnoki campuszon. Az egyetemistáknak ma a Kendot, a több száz éves harcművészetet mutatták be. A fizikailag megterhelő testedzés nem csak sport, hanem szellemi út is.

Kendó bemutatót tartottak a Pallas Athéné Egyetem szolnoki campuszán. A Szolnokon újdonságnak számító harcművészetet elsőként az egyetemistáknak mutatták meg. Japánban ugyanis kötelező tantárgy az iskolákban, de az egyetemeken, nagyvállalatoknál is rendszeresen gyakorolják.
A Kendo az emberi test és a szellem művelése a japán kard által.
Színtiszta harcművészet, melyben több a szellemi út, mint a sport.


-„Fizikailag ami nagyon megterhelő, az az edzés, a lábmunka, a kard egy edzésen való több ezerszeri fölemelése, a tempó, a sebesség. A szellemi út, ami talán még megterhelőbb, de nem rögtön jelenik meg. Először sokan sportként kezdik, aztán válik szellemi úttá. Azlat, önfegyelem, fegyelem, tisztelet, kölcsönösség. Ezek olyan fogalmak, amik manapság kopottak, viszont remekül beleneveli az emberbe-mondta el Szőke Sándor a Szolnoki Kendo Klub vezetője.



December elsejétől az Aba-Novák-Agóra Kulturális Központban indulnak a szolnoki edzések. 1982 óta ismert hazánkban ez a harcművészet, 1997-ben a magyar válogatott világbajnok is lett, sőt a az egyetlen olyan ország vagyunk, mely kétszer egymás után bronzérmet szerzett a Kendo világbajnokságon.


-„ Alsó korhatár van. 6 éves kor alatt nem nagyon szokták, legfeljebb Japánban családon belül. Felső korhatár nincs, vannak 100 éves mesterek Japánban akik szintén Kendóznak aktívan-tette hozzá az edző.



A Kendo nem szelíd és nem udvarias. Fullcontact harcművészet, mely az üres tudat kulcsa. A tapasztalatok szerint az üzleti életben, a vizsgáknál is segít, támogatja a gyors döntésképességet. Decembertől pedig már Szolnokon is űzhető.

Előző Badár Brand a múzeumban
Következő Bemutatták a TOP 50-et

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás