Átadták a TOP 50-et

Az országban egyedülálló módon a JNSZ Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal immár 21. alkalommal is elkészítette TOP 50 kiadványát. A kötetben ezúttal is a megye gazdaságát leginkább befolyásoló és meghatározó cégek, vállalkozások kaptak helyet.

A TOP 50 kiadvány összeállításakor ezúttal is a társasági adóbevallásokban szereplő adatokat vették alapul, ugyanakkor az olvasó átfogó képet kaphat a megye gazdaságáról is. Ami 2015-öt illeti, az előző évhez képest 7,6%-kal nőtt a társas vállalkozások nettó árbevétele, mintegy 3 ezer emberrel többet foglalkoztattak és csaknem 7%-kal emelkedett az egy főre eső munkabér. Az adózás előtti eredmény viszont csökkenést mutat, pénzügyi nyereséget 1617 gazdálkodó mutatott ki, míg veszteséget 2400-an könyveltek el. A prímet továbbra is a feldolgozóipar, a kereskedelem és mezőgazdaság viszi, de szintén jelentősnek számít a szolgáltatások árbevétele. A TOP 50-ben szereplő cégek erejét jól mutatja, hogy a megye nettó árbevételének mintegy ¾-ét realizálták. A megyeszékhely vonzáskörzetén kívül a legtöbb társas vállalkozás Jászberény térségében működik, e két körzetben koncentrálódik a cégek döntő többsége. Ennek megfelelően az élen nincs változás: továbbra is a Samsung, az Elektrolux és Jász Plasztik vezeti rangsort. Negyedik helyre viszont feljött az Eagle Ottawa, ötödikre az Accel Hunland Kerékpárgyár, míg hatodik lett a Claas Hungária. Az eseményen a hagyományoknak megfelelően átadták az Év Vállalkozása, az Év Kiváló Gyakorlati Képzőhelye díjakat, valamint a kamarai elismeréseket.

Előző Meggyújtották az első gyertyát a Kossuth téri óriáskoszorún
Következő Sörfőző versenyt hirdet a Sörárium

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás