Köszönet az egész éves munkájukért.

Szolnok és a megye köszönetét vitték 24-én azoknak, akik az ünnepek alatt is dolgoztak. Szalay Ferenc, Hubai Imre, Györfi Mihály és Rusvai Károly a kórházakban, a mentőknél és katasztrófavédőknél, a katonáknál, a vasúti dolgozóknál és a rendőröknél járt, hogy jelképes ajándékkal köszönjék meg egész éves munkájukat. A MÁV Kórház. A betegfelvételnél a folyosón egy feldíszített karácsonyfa emlékeztet az ünnepre. Az egyik olyan intézmény, ahol még ilyenkor is dolgoznak. Mint minden esztendőben, idén is ellátogatott Szalay Ferenc polgármester, Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke, és a Szolnoki Közgyűlés két képviselője azokba az intézményekbe, melyekben az ünnepek idején is dolgoznak.A MÁV Kórházban az egészséges életmódról beszélt a polgármester, és arról, hogy jó látni milyen családias hangulatot sikerült teremteni az intézményben. Köszönetképp egy ajándékcsomagot kaptak a kollégák. A Szolnoki Rendőrkapitányságon elhangzott, hogy az év valamennyi napján, a nap 24 órájában dolgoznak a rendőrök azért, hogy biztonságban tudják magukat az itt élők. Hubai Imre a szakmaiságot köszönte meg a rendőröknek. A polgárőrök munkáját -rendhagyó módon- nem az irodájukban, hanem szintén a kapitányságon köszönték meg. A Mentők is dolgoztak az ünnepek alatt, a köszönet nekik is jár.”Miután az öcsém mentős, köszönöm az ő munkájukat, köszönöm mindenkinek a munkáját, az ápolóknak, a katonáknak, a büntetés végrehajtóknak.”” -mondta Györfi Mihály önkormányzati képviselő, Szolnoki Többség – MSZP.A Szolnoki Állomásfőnökségnél sem pihentek a szakemberek. A jegyeket ki kellett adni (3394), a vonatok jártak.A katasztrófavédelem szakemberei is ügyeletben voltak, és dolgoztak a Hetényi Géza Kórház munkatársai is. Valamennyiükhöz eljutott Szolnok és a megye szeretete.””Most ha az ember belegondol, hogy karácsonykor is lehet bármi probléma, az utakon, vagy otthon rosszul lesz valaki, akkor kirohan a mentőautó, jó ellátást kap, és biztonságban vagyunk, és ezt köszönjük meg ilyenkor.”” -mondta Szalay Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP), Szolnok.””Ma is több tízezren dolgoznak, és ez a társadalom nélkül nem tudnánk ilyen minőségben élni az életünket, és azt kívánom, hogy ők is élhessék meg a mai napon azt a szeretete és békét, amit a család összetartó ereje megalapoz.”” -mondta Hubai Imre elnök, JNSZ Megyei Közgyűlés.A politikusok látogatása a honvédségnél fejeződött be.
 “

Előző Fagyra várnak a gazdák
Következő Egész évben elkél a segítség

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás