“Enni adok” ételdoboz a Széchenyi krt. 121 épület kerítésén.

Senki nem maradhat meleg étel nélkül. A téli szünetben is folytatódik a meleg étel osztás a városban. Mindemellett a Széchenyi körúton már megtalálható az az “Enni adok”” doboz, melyet bárki feltölthet élelmiszerrel, hogy a rászorulók naponta 3 csomagot elvihessenek belőle. “”Enni adok””. Beszédes az elnevezése annak a kezdeményezésnek, illetve doboznak, mely az országban 62 helyszínen, három hete pedig már Szolnokon, a Széchenyi körút 121. szám alatt is megtalálható. Ide bárki elhelyezhet nem romlandó élelmiszert, hogy ezzel segítse a rászorulókat. A Re-Formáló Egyesület kezdeményezésével, szolnoki önkéntesek -a Szolnoki Szabad Keresztény Egyesület és az AGAPE Egyesület- tagjai figyelnek a dobozra, és ha kell, naponta többször is feltöltik. A rászorulók naponta 3 csomagot vihetnek magukkal.””Nagyon örömteli ez minden sorstársamnak, mert ennyi segítség az ünnepek alatt mindenkinek jól esett. Többször volt már a doboznál? Igen.”” -mondta Pintér Zsolt.Jelenleg 12 önkéntes ügyel a szolnoki dobozra. A tagok további segítők jelentkezését is várják, hiszen ahhoz, hogy újabb dobozt helyezhessenek ki, több emberre van szükség. Szerencsére egyre többen vannak a városból is, akik feltöltik élelmiszerrel. “”Tizenkét főből áll, aki naponta feltölti és takarítja a dobozokat, és a tapasztalatom, hogy szívesen jönnek az emberek, de még híre kell menjen, hogy még létezik.”” -mondta Farkas Géza önkéntes, Szabad Keresztény Gyülekezet.Az önkéntesek munkáját boltok, pékségek, üzletek is segíthetik. Egy kilogramm kenyér, egy megmaradt konzerv, zöldségek, gyümölcsök sokaknak a mindennapi étkezést jelenthetik -mondta a kezdeményező ötletgazda.””Vannak támogatók, pékségek, boltok, de várjuk a szolnokiak jelentkezését is, akik odaadják a maradék pékárut, zöldséget, gyümölcsöt, ami kevésbé eladható. Mondjuk Mari néninél, hogy 3 kg kenyér maradt, akkor megszervezzük, hogy az önkéntesek odamennek, elhozzák, adagolják, csomagolják, és napi minimum kétszeri feltöltéssel be is teszik a dobozokba.”” -mondta Sudláné Fazekas Margit elnök, Re-Formáló Egyesület.A téli szünetben a gyermekekről sem feledkeznek meg. Ebben az időszakban is biztosított a meleg étel a rászoruló családoknak. A szülőknek a települések jegyzőinél kellett jelentkezniük, hogy gyermekük a téli szünet idején is megkapja az ebédet, melynek megszervezése és biztosítása az önkormányzat feladata. Szolnokon december 30-án és 31-én, majd január 2-án és 3-án a Fiumei úti, a Liget úti, a Szent Tamás Görög Katolikus és a Szandaszőlősi Általános Iskolákban lehet átvenni az ételadagot.
 “

Előző Sokan az edzőtermekben kezdték a napot
Következő Szilveszteri menetrend, nyitva tartás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás