Fagyra várnak a gazdák

Az eső jót tett, de hiányzik a hideg és a hó a földekről. 50-60 milliméternyi csapadák hullott az utóbbi napokban, ami feltöltötte a talajt nedvességgel. A növényeknek viszont e mellett nagy szüksége van, a hidegre, a gazdák várják a fagyot és a hótakarót – ez időjáráselőrejelzés viszont ebből a szempontból nem sok jóval kecsegtet. Rigó András gazdálkodó azt a földterületet mutatja, ahová majd később napraforgót szeretne vetni. “Ez egy 3,5 hektáros terület, ezt ősszel megszántottuk látszik rajta, hogy az eső, amit szétmosott a fagy még semmiféle hatást nem csinált rajta.” Mert az utóbbi napokban egyáltalán nem kúszott nulla fok alá a hőmérő higanyszála. A hőmérséklet inkább az őszt idézte. Az ilyenkor átlagosnál majd 10 Celsius fokkal volt enyhébb az idő, ráadásul tartósan, ami rendkívül ritka. Az utóbbi napok esős időjárása a fehér karácsonyban reménykedőknek nem, a gazdáknak viszont jól jött.Rigó András gazdálkodó: “Lassú eső volt és elitta a föld, ezáltal elég jól hasznosította a talaj. Inkább azzal van probléma, hogy nincs hideg és egyéb betegségek ezért megmaradnak.” A talajban sehol sincs fagy. A növényi kultúrák szempontjából ez a túlságosan enyhe idő nem ideális, megzavarhatja az érzékenyebb fajták “nyugalmi állapotát” . Ráadásul a kórokozók, kártevők ritkulásához is hiányzik a tartós hideg, a szántókról a hó.Rigó András: “A hideg nagyon kellene, mert a növényeknek a biológiáját nagyban befolyásolja. Nem beszélve a rágcsálókról, egyéb betegségekről, kártevőkről, amik ugye nem pusztulnak el ebben az enyhe időben.” A csapadékösszeg egyébként – országos szinten is – ideális, sokfelé kissé fölötte jár, de a talaj feltöltődött nedvességgel. A gazdálkodók mostmár csak a fagyban és a hóban bíznak – az előrejelzések alapján viszont erre a következő két hétben nem lehet számítani.
 

Előző Szekeres Éva sajtótájékoztatója
Következő Köszönet az egész éves munkájukért.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás