A Szolnoki Többség 21. századi programja, a Jövő Szolnoka

Új szemlélet érkezik Szolnok város életébe – mondta Szekeres Éva a Szolnoki Többség- XXI. század önkormányzati képviselője a Szolnoki Többség sajtótájékoztatóján. Az önkormányzati képviselő hozzátette, hogy ennek megfelelően a jövőben egy zöldebb és élhetőbb városért fognak dolgozni, együtt működve a Fidesz-KDNP-vel.

“Az új személet az azt jelenti, hogy szolgálatban állunk holnaptól, azaz november 13-tól. Szeretnénk a várost szolgálni, szeretnénk megfelelni a város lakóinak és a város lakók elvárásinak.” – mondta Szekeres Éva a Szolnoki Többség- XXI. század önkormányzati képviselője.

A várost érintő fontos kérdésekben a lakosság véleményére számítanak az elkövetkező 5 évben a szervezet tagjai. Ezt már Dr. Füle István mondta. Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy az eddiginél demokratikusabb vezetésre számíthatnak az emberek, melynek egyik fő eleme a közmeghallgatások számának növelése.

“Minden lényeges kérdésben valamilyen formában szeretnénk megkérdezni a lakosságot. Vagy lakossági fórum formájában vagy a fogadóórákon keresztül. Így például most aktuális lesz, rövid határidőn belül a költségvetés elkészítése. December elején vagy már novemberben költségvetési koncepciót kell meghirdetni. Tehát meg kell kérdezni a lakosságot, hogy mit szeretne természetesen.” – mondta Dr. Füle István a Szolnoki Többség-DK önkormányzati képviselője.

A Szolnoki Többség a 12 egyéni választókerületből 9-et nyert meg a megyeszékhelyen – mondta a Szolnoki Többség-MSZP önkormányzati képviselője. Györfi Mihály hozzátette, a szervezet minden döntésében a városban élők igényeit szeretnék megvalósítani, ennek érdekében új bizottságokat hoztak létre.

“Szeretnénk nagyon sok fórumon találkozni az emberekkel. Mi kialakítottunk 7 olyan bizottságot, mely nem növeli drasztikusan a létszámot, viszont rengeteg munkát és feladatot vesz át mind a polgármestertől, mind a közgyűléstől. Természetesen szeretnénk a bizottsági munkában azért azt hozzátenni, hogy a Szolnoki Többség biztosítani kívánja a többséget is.” – mondta Györfi Mihály a Szolnoki Többség-MSZP önkormányzati képviselője.

A változások közé tartozik 4 frakció létrehozása – mondta Galló György Péter önkormányzati képviselő.

“Ezek a frakciók frakciószövetségekben fognak dolgozni és ezt a frakciók neve is sugallni fogja. Mivel a 4 frakciónak a következők lesznek a nevei: Szolnoki Többség-Jobbik frakció, Szolnoki Többség-MSZP frakció, Szolnoki Többség-DK frakció és Szolnoki Többség- XXI. század frakció.” – mondta Galló György Péter a Szolnoki Többség- Jobbik önkormányzati képviselője.

A frakciók közös irodában szeretnének dolgozni és minden közgyűlés előtt egyeztetni fognak, illetve közös döntéseket hozni – tette hozzá Galló György Péter.

Előző Csipkerózsika program eredmény
Következő Uniós vállalások – szabálykövetés<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás