Csipkerózsika program eredmény

Lezárult a Csipkerózsika program. A lisztérzékenységi szűrővizsgálatot idén a megyeszékhely 24 óvodájába sikerült eljuttatni. Az elmúlt héten csaknem 400 gyermeknél végeztek cöliákia tesztet a szakemberek.

Csak egy tűszúrás és már kész is az a teszt, mellyel egy csepp vérből is kimutatható a lisztérzékenység. A vizsgálat jelentősége, abban rejlik, hogy minden esetben panasz és tünetmentes gyermekeknél végzik el. A teszt fontosságát a szülők is évről évre egyre fontosabbnak tartják.

“A beleegyezési arányokat nézve, a korcsoport létszámára tekintettel egy olyan 70%-os beegyezési arányt tudunk mondani, ami jónak mondható. Ha beleértjük, azt is, hogy Szolnok városban a korábbi években is végeztük ezt a vizsgálatot, akkor nem önkormányzati támogatással, hanem a szülők igényelték a vizsgálatot és finanszírozták. Nem ismeretlen a városban a szűrővizsgálat, tehát a szülők ezt komolyan vették és igényelték. Ez a 70% jónak mondható.” – mondta Pusztai Jánosné a Csipkerózsika Program vezetője.

A gyorstesztet a 6 éves korcsoportnak fejlesztették ki, hiszen ebben az életkorban már megfelelő szintű a vér ellenanyag tartalma. A vizsgálat eredményére mindössze 10-15 percet kell várni. Pozitív eredmény esetén mindenképp a házi orvoshoz kell fordulni. A tapasztalatok szerint 100-ból 1 óvodásnál mutatható ki lisztérzékenység.

“A szülőknek kiadott tájékoztatóban is részletesen benne van, hogy mivel ez csak egy gyorsteszt, ez csak egy iránydiagnózist ad. Ezzel mindenképpen fel kell keresni a házi gyermekorvost, aki további szakvizsgálatra fogja küldeni. Jellemzően gyermek gasztroenterológiai szakvizsgálatra fogja irányítani a szülőt.” – tette hozzá Pusztai Jánosné.

A cöliákia tünetei sokfélék lehetnek. Gyermekeknél az érzékenységet jelezheti a bizonytalan eredetű hasmenés vagy székrekedés, étvágytalanság, illetve a fáradékonyság. A felnőtteknél már társult betegségeket kell keresni. A gyorsteszt minden patikában beszerezhető. Pozitív eredmény esetén, azonban a speciális, gluténmentes diéta csak a szakorvosi diagnózis után kezdhető meg.
 

Előző Egyre több a hörcsögjárat a szántóföldeken
Következő A Szolnoki Többség 21. századi programja, a Jövő Szolnoka

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás