Sütidélután Ádám Atiért

Közösségi összefogás az “Együtt Ádám Atiért” akcióban. A csütörtök esti séfek jótékonysági vacsorája előtt délután sütikínálást szerveznek a szolnoki óvodákban, pénteken az Agórában kóstolhatnak sütiket és szörpöket, sőt a szolnoki vízilabda és kosárlabda csapat is felajánlotta mérkőzéseik bevételét.

Egyre többen csatlakoznak az “Együtt Ádám Atiért” jótékonysági akcióhoz, hogy összegyűljön a 12 millió forint az 5 éves,, sérült kisfiú agyának németországi vizsgálatára. Atika fejlődését ugyanis napi 20-30 epilepsziás roham gátolja.

Kiss Ágnes, édesanya:

-” Megkeresett az egyik cukrászda innen Szolnokról a Zagyva cukrászda és süteményeket ajánlott fel, pár napra rá másik három cukrászda: a Marcipán , az abonyi Amarettó és a ceglédi Cukiságok Cukrász Tanműhelye is csatalakozott így 1800 süteményt ajánlottak fel nekünk. “

Ezeket csütörtökön délután a szolnoki óvodákban kóstolhatják meg az édesszájú szülők és gyerekek, csatlakozva a jótékonysági akcióhoz. Az egykori óvónő édesanya nagyon örül a különleges felajánlásnak.

-” Három órától 13 óvodában fogják szétosztani a volt kollégáim jótékonysági sütidélután keretein belül. Így csatlakozott hozzánk a Szolnok Városi Óvodák testülete, akik így támogatnak bennünket, hogy ki tudjunk jutni Németországba” -folytatta az édesanya.

Lesz óriáslinzer, kókuszgolyó és krémes sütemények. De pénteken az Agórában is kóstolhatnak süteményeket a szolnokiak.

Kiss Ágnes hozzátette:

-” Megkeresett a Szolnoki Civil Jótékonysági Csoport, ők akkor jöttek létre, amikor a Leventének gyűjtötte az ország a 700 millió forintot és most hozzánk csatlakoznak. Most pénteken délután az Agórában az átrium részben 2-6- ig jótékonysági sütidélutánt tartanak. “

A Pletykafalu közösségének süteményei mellett az Áldás Kft. szörpjeit és játékokat rejtő zsákbamacskákat is kínálnak majd. A csütörtök esti séfek vacsorája mellett Szolnok sportélete is megmozdult, mind a kosárlabda mind a vízilabda csapat felajánlotta mérkőzéseinek bevételét.

Előző Átadták a digitális alkotóműhelyt
Következő Tabák Lajos kiállítás Túrkevén

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás