Átadták a digitális alkotóműhelyt

Robotok vágták át a nemzeti színű szalagot délelőtt a digitális Közösségi alkotóműhely megnyitó ünnepségén. A Szolnoki Szakképzési Centrum egyelőre bérli azt az ingatlant, melyet 20 millió forint értékű tanulást segítő eszközparkkal szereltek fel. A projekt a korai iskolaelhagyás elleni küzdelem részét képezi.

“Egy fényképet ebben a programban- a lézervágó programjába beteszünk. Ezt ugye gravírozni fogjuk, ugye két külön fóliát lehet elhelyezni és itt látjuk azt, hogy a kontrollképernyőn, hogy megy a lézer és ott a lézer gyönyörű szépen gravírozza azt a fényképet abban a méretben amit az előbb beállítottunk.”

A Pálfy- Vízügyi Szakgimnázium műszaki tanára mutatja a berendezést, mely csak egyike azon eszközöknek, melyekkel ezentúl testközelből is megismerhetnek a diákok. A digitális közösségi alkotóműhelyben egyedül tankönyveket nem láttunk.

“Ez sokkal jobb mint az iskolapadban ülni, itt meg tudod tervezni magadnak a dolgokat amiket kitalálsz és azután ki is tudod őket nyomtatni.”

Mondta el kérdésünkre a Pálfys Kerekes Gergő Az ország több pontján működik már hasonló interaktív terem” szolnoki létesítményben három is. Összegezte az országos helyzetet Kucsák László a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke.

“Beváltotta a hozzá fűzött reményeket azért is mert ez sokkal inkább megfelel a mai kor és pláne a jövő kihívásainak, hogy akció közelbe kerülnek ezek a technikák és megoldások.”

A Baross út 46. szám alatti ingatlant egy vállalkozástól béreli a Szolnoki Szakképzési Centrum. Tudtuk meg Hicsó György kancellártól.

“Saját diákjainkat fogjuk várni ide akik alkotni szeretnének, önállóan tevékenykedni, önálló munkákat létrehozni, hiszen az itt lévő berendezések alkalmasak erre, valamint általános iskolásokat fogunk várni amelynek nem titkolt célja a pályaorientációs tevékenység- ismerkedjenek a szakmával, ismerkedjenek a különböző technológiákkal, hogy megfelelő szakmát tudjanak választani és nem titkolt módon nálunk tanuljanak tovább.”

A Szolnoki Szakképzési Centrum több mint 20 millió forintot fordított Európai uniós vissza nem térítendő támogatásból a létesítmény fölszerelésére, mely része az 550 milliós átfogó intézményfejlesztési projektnek.

Előző “Szakmalabirintus 2019” címmel rendeztek bemutatót
Következő Sütidélután Ádám Atiért

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás