Kárpát-medence lekvárja az összetartozás jegyében.

Több száz liter lekvár főtt a hétvégén Kétpón. Az 5-ik szilvalekvár főző fesztiválon ismét elkészült a Kárpát-medence lekvárja. A finomságból valamennyi határon túli országrészbe jutott. Akár a poros országút mellett is megterem, így nem csak a gazdag emberek kiváltsága volt. A szeglény ember ötletességének köszönhetően ezernyi felhasználási módja van. Kétpón 5-ik alkalommal főznek belőle lekvárt, hiszen a szilva így is nagyon finom. A rendezvénysorozat részeként 3-ik alkalommal készült el a Kárpát-medence szilvalekvárja is. Ebbe hazai és külhoni településekről érkezett a szilva.Azt mondják, besztercei szilva a legjobb a lekvárfőzéshez. A gyümölcsöt megmossák, kimagozzák, összeöntik, összetörik majd jöhet a főzés.”Ha lekvárt főzünk oda kell figyelni, ez a dolgunk.”” -mondta FEJES JÓZSEFNÉ.Nagy üstökben pár óra alatt megfőtt a lekvár. Gőzölögve, ínycsiklandón várta, hogy eltegyék télire.””Fantasztikusak az elszakított országrészek polgármesterei, lakosa, az első szóra álltak rá, és ha nem is tudott valaki jönni, küldtek szilvát, így össze tudtuk önteni a Kárpát-medence szilváját, amiből ki tudjuk főzni a Kárpát-medence lekvárját.”” -mondta BOLDOG ISTVÁN országgyűlési képviselő, szervező.Az elkészült Kárpát-medence lekvárjából mindenkinek jutott. Küldtek valamennyi, a programban résztvevő hazai és határon túli településnek.
 “

Előző Megkezdődött a “tesztüzem” a B. Nagy Pál Sportcsarnokban
Következő Veterán autókkal indulnak útnak

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás