Megkezdődött a “tesztüzem” a B. Nagy Pál Sportcsarnokban

Megkezdődött a “tesztüzem” a B. Nagy Pál Sportcsarnokban. A létesítményen már csak az utolsó simításokat végzik, a kosárlabdázók és a vívók pedig már beköltöztek és a mai napon elkezdték az edzéseket. A csarnokot ma megnézte Szalay Ferenc polgármester is, aki azt mondta: a vártnál is szebb lett a létesítmény. Mint, ahogyan azt homlokzaton elhelyezett piktogrammok is mutatják a kosarasok és a vívók otthona lesz a B.Nagy Pál Sportcsarnok. Az aulában a névadó ereklyéi és a szolnoki vívósport kiemelkedő eredményeinek emlékei, egy másik vitrinben pedig a megyeszélhely női kosárcsapatának fénykorát megidéző fotók, plakettek. Bent pedig edzés, Tóth Viktor csapata gyűri a parkettát a megszépült környezetben.Frank Fanni: “Amikor beléptem az épületbe csak pozitívumot láttam. A régi épülethez képest sokkal jobb ez a hely és több lehetőségünk lesz itt edzni.” A lehetőségek pedig a vívók számára is nőttek, hiszen nagyobb, tágasabb termet kaptak. Egyet az emeleten, egyet pedig a kosárlabda pálya mellett. Így a jelenlegi 100 fős csapat a jövőben tovább nőhet.Barcsikné Szatmári Edina vezetőedző, Szolnoki Sportcentrum Sportiskola : “Most a mai napon először tarthatunk itt edzést, ami a gyereknek és nekünk szakembereknek is nagyon jó, hiszen jelentős különbség van az előző két évi munkahelyünk és e között a munkahely között.” Ladányi Nelli, vívó: “Nagyon örülünk, hogy kész lett, mert ez egy hosszú időszak volt és az edzéseket rosszabb környezetben végeztük, de most nagyon várjuk, hogy minél többet edzhessünk ilyen szép és modern környezetben.” A Sportcsarnokot megtekintette Szalay Ferenc is. A polgármester azt mondta: a létesítmény a vártnál is szebb.Szalay Ferenc polgármester, Szolnok: “Rendkívül tágas, nagyon nagyon jó kivitelezés. Azt látom, hogy a kivitelező kimondottan jó munkát végzett illetve a sportcentrum – az elejétől kezdve úgy van benne, hogy, ami kell annak benne kell ,hogy legyen – az elejétől kezdve figyeltek arra, hogy akár lent a kosárlabda csarnokban akár itt a vívócsarnokban rendben legyen.” Megszépültek a vizesblokkok, öltözők, de újak is épültek. Kialakítottak több irodát az edzőknek, de a játékvezetőknek is, mindkét sportág számára rendelkezésre áll egy-egy szertár, kialakítottak konditermet és tárgyalót is. A hivatalos átadó a tervek szerint a hónap végén lesz.
 

Előző Sportudvar átadó a Verseghyben
Következő Kárpát-medence lekvárja az összetartozás jegyében.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás