Az összetartozást szimbolizálja a Kárpát-medence lekvárja

Idén is megfőzik Kétpón a Kárpát – medence lekvárját a határon túlról és az ország több pontjáról érkező vendégtelepülésekkel együtt. Minden hajdani  “vármegyéből”” egy-egy szakajtó szilva kerül egy hatalmas üstbe, ahol kézről-kézre jár a fakanál, és közös munkával, elkészül szombat estére a Kárpát – medence szilvalekvárja, amit bárki megkóstolhat, aki ellátogat Kétpóra.  A hagyományos lekvárfőzés köré, az idei évben 2 napos tradicionális, folklór, gyermek és családi programok is társulnak. Már elkezdődött a több száz kilogramm szilva előkészítése Kétpón. Az elcsatolt területekről és Magyarországról érkezett gyümölcsből készül szombaton a Kárpát-medence lekvárja. Búsi Lajosné évtizedek óta főz lekvárt, azt mondja, a közhiedelemtől eltérően a szilván kívül semmi -így cukor- sem kell bele. “”Jó érett szilva kell hozzá, megmossák, kimagozzák és akkor üstbe rakják, kifőzik. Folyamatosan kevergetni kell, hogy le ne égjen az alja, mert ezt nagyon hamar lekapja. Itt nem lehet az, hogy most megállok, nem keverem, mert akkor rögtön odahúzza.”” – mondta Búsi Lajos Lászlóné, KétpóHarmadik alkalommal főzik meg a Kárpát-medence lekvárját Kétpón. Az üstöt az elcsatolt területekről -így Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből-, valamint az anyaországból érkező magyarok állják körül és legalább 8 órán keresztül kézről kézre jár a keverőlapát. A fesztivál középpontjában idén a nemzet mellett a család áll, ugyanis amellett, hogy megfőzik az összetartozás lekvárját, a gyerekeket és szüleiket népi játékokkal, népművészekkel, illetve a népi kultúrát őrző és bemutató fellépőkkel várják. “”Nekünk őriznünk kell a hagyományainkat. Át kell adni a gyermekeinknek a népi hagyományokat, a kultúránkat. Ezért is van, hogy átalakítottuk a fesztivált, most kizárólag népi kultúra lesz a színpadon és népi játékok lesznek a játékok. Figyelünk rá, hogy a gyermekek ezt megtanulhassák. Fontosnak tartom a szilvalekvár főzést, hiszen ez egy ősi örökségünk, amelyet az egész Kárpát-medencében végeztek a magyarok.”” – emelte ki Boldog István országgyűlési képviselő, szervező. A szilvalekvár mellett más különlegességek, például almalekvár is készül a holnapi fesztiválon, amelyet a látogatók akár meg is kóstolhatnak.
 

Előző Különleges kiállításra készül a Damjanich János Múzeum
Következő Biciklitárolót avattak

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás