Különleges kiállításra készül a Damjanich János Múzeum

Különleges kiállítása készül a Damjanich János Múzeum, a tárlat ugyanis hangos lesz. Szeptember 19-én nyitja meg kapuit a Ferencesek Szolnok kiállítás, ahol többek között a korabeli kottákat is megtekinthetnek az érdeklődők, de a P. Szabó Polikárp atya által írt orgonakísérettel együtt meg is hallgathatják. Kovács Attila szólalta meg azt a dallamot, amit Ágoston Julián szövegére írt P. Szabó Polikárp atya. Ez a Szent Mór Himnusz. De nem csak ezek szólalnak majd, meg, hiszen több kotta is előkerült, így a Páduai Szent Antal Dicsérete és az Ünnepi Hangok is. A ferences rendi plébános több szövegre is írt orgonakíséretet, ebből szemezgetett most Jámbor Csaba a Damjanich János Múzeum munkatársa.Jámbor Csaba könyvtáros, Damjanich János Múzeum: “A ferencesek már elég korán megtelepedtek Szolnok városában a török a kiűzése után telepedtek le, egészen 1950-ig, amikor felszámolták a rendet, de eközben ők üzemeltettek iskolát és mint hallhattuk is olyan kitűnő emberek is voltak itt házfőnökök, akik a zenéhez is értettek, zeneszerző volt például Polikárp atya.” Csodákat kik látni vágytok” Lélek, hogyha jelt keressz” Ez csak pár ének azokból, melyeket megzenésítve hallhat majd a kiállítás közönsége.Jámbor Csaba könyvtáros, Damjanich János Múzeum: “Ezek a kották, ez a pár darab kotta a Damjanich János Múzeum gyűjteményében található, egyrészét antikváriumból sikerült megszerezni és úgy tervezzük, hogy egy külön részt szentelünk a kiállításból a ferences zenének és itt szeretnénk, ha halkan a háttérben szólna Polikárp atyának a szerzeménye és ebben nyújtott nekünk nagy segítséget a Belvárosi Templom kitűnő kántora Kovács Attila.” A különleges tárlat címe Ferencesek Szolnokon, amely majd szeptember 19-én nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt a Damjanich János Múzeum időszaki kiállító termében.
 

Előző Japán kiállítás
Következő Az összetartozást szimbolizálja a Kárpát-medence lekvárja

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás