Szolnoki Olajbányász sajtótájékoztató

Zökkenőmentes volt a tulajdonosváltás – mondta Csősz Tamás a Szolnoki Olajbányász ügyvezető igazgatója. A város és a klub ma sajtótájékoztatón ismertette a komolyabb változásokat, valamint szó volt arról is, milyen célokkal vág neki a klub a 2019/2020-as szezonnak.

Dr. Nyerges Zsolt adományként a városnak adta a kosárlabda, a labdarúgó és a vízilabda csapatot – mondta a sajtótájékoztatón Szalay Ferenc. A polgármester hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban nagy munkát végeztek annak érdekében, hogy a három klubnál zavartalan legyen a munka.

Szalay Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP), Szolnok: “A városnak hathatós kormányzati segítséggel rendelkezésére állnak azok az eszközök, amellyel a sportágakat működtetni tudja. A város kvázi tulajdonosként lép be most ebbe a rendszerbe, szeretnénk, ha legalább olyan szinten tudnánk a három sportágat működtetni, mint történt az az eddigiekben, nagy büszkesége mind a három sportág Szolnoknak.”

Szalay Ferenc hozzátette: célként tűzték ki a jóhozzáállású, jó képességű fiatalok beépítését, az eredmények tekintetében pedig a nemzetközi kupaindulást érő helyek valamelyike az elvárás. A Szolnoki Olajbányász ügyvezető igazgatója elmondta: az önkormányzatnak és a város első meberének köszönhetően biztosított az anyagi háttér, zökkenőmentes volt a tulajdonosváltás és elkezdtek egy modern klubmodell létrehozásán dolgozni. Csősz Tamástól megtudtuk, hogy a szurkolókkal való hatékony kapcsolattartás miatt kommunikációs szakember is dolgozik a klubnál, de nagy hangsúlyt fektetnek a marketingre is. Szeptember 15-én indul a csapat új weboldala, melyen regisztráció után extra tartalmakat találnak majd a látogatók. Több szurkolóbarát intézkedést is bevezetnek, többek között a csarnokban egy televíziós láncot építenek ki, a meglévők mellett új büféket nyitnak az innivalót pedig beengedik a lelátóra – de ennek szigorú szabályai vannak.

Csősz Tamás ügyvezető igazgató Szolnoki Olajbányász: “A nézőtérre bevihető lesz az ásványvíz, az üdítő és a sör műanyag pohárban. Szeretném felhívni mindenki figyelmét a rendeltetésszerű használatra, nem úgy, hogy ez az üdítő a pályán landol. Figyeljenek oda mert itt nem lesz mérlegelni való dolgunk, ha valaki bedobja ezeket, csak azt, hogy ebben a szezonban tiltjuk el az illetőt vagy még a következőben is.”

Hamarosan elkezdik a bérletek árusítását is, három szezontikett lesz, a felnőtt 28.000, a szurkolói, ami a “J” szektorba, azaz a B-Közép-be szól 23.000 míg a diák és nyugdíjas 20.000 forintba kerül. A felnőtt belépő 1.800, a diák, nyugdíjas pedig 1.200 forint lesz. Dragan Aleksic vezetőedző a csapatépítésről szólt, elmondta, hogy más stílusú lesz a gárda, mint tavaly, öt légiós van a keretben, a csapatkapitány pedig Kovács Péter lett.

Kovács Péter csapatkapitány Szolnoki Olajbányász: “Sikerült megtalálni a megfelelő embereket és folytatódhat a munka. Ahogy korábban is elmondták nagy hagyományokkal bírt a kosárlabda és úgy gondolom, hogy egy olyan csapatot sikerült, sikerül építeni, amely méltóan fogja pótolni az elmúlt évek csapatát.”

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a csapat szeretné megvédeni a Magyar Kupa aranyérmét, a bajnokságban pedig minél előrébb végezni, olyan helyen, ami nemzetközi kupaindulást ér.
 

Előző Diákok köszöntése<br>
Következő Idén 2 színpadon szól majd a zene<br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás