Diákok köszöntése

Csaknem 200 diáknak biztosított munkalehetőséget a vakáció ideje alatt a város önkormányzata. A 2013-ban indult program segítségével a fiatalok idén ismét 2-3 hetet tölthettek a munka világában. Az iskolásokat a polgármesteri hivatal dísztermében köszöntötték.

Valaki a biciklivel közlekedőket, valaki pedig a Debreceni úton elhaladó autósokat számolta még július elején. A város diákjai ez alkalommal is számos területen vállalhattak a vakáció ideje alatt munkát. Forgalomszámlálásban idén először vehettek részt a fiatalok. A feladatot 140 diák végezte el.

“Az utasszámlálás picit unalmasnak mondható. Két megálló között figyelni kell, hogy véletlenül egy-egy megállót nehogy kihagyjunk. Az irodai munkában az adatokat kellett a gépbe vinni, az sem a legérdekesebb, viszont nagyon szépen látszik, hogy nagyon szépen haladunk. Látszik az eredménye a munkánknak.” – mondta Baráth László.

A projekthez a Szolnoki Sportcentrum, a “Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok Nonprofit Kft., az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, valamint a RepTár is csatlakozott. A városháza koordinálásában pedig a fiatalok a Polgármesteri Hivatalban, az Intézményszolgálatnál, a Verseghy Ferenc Könyvtárban, illetve a Szolnok Városi Óvodákban segítették a munkát.
Többen már második, sőt volt, aki harmadik, negyedik alkalommal élet a lehetőséggel.

“Ugyanígy fenn voltam a költségvetési osztályon. Nagyon megszerettem őket, ezért nem volt kérdés, hogy idén is hozzájuk szeretnék visszatérni és ez jövőre sem lesz másképp, ha minden jól alakul.” – mondta Holló Dorottya.

A diákok naponta nettó 3500 Ft-t kerestek. A napi munkaidő 6 óra volt, amit 2-3 hetes időszakokban tölthettek el. Az önkormányzat, olyan 16 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését fogadta idén is, akik nappali tagozatú közép- vagy felsőoktatási intézményben tanulnak.
A programban részt vett 195 diákot Szalay Ferenc köszöntötte. A város polgármestere beszédében kiemelte, hogy a 6 éve életre hívott kezdeményezés célja, hogy a lehető legtöbben lássanak bele már diákként a munka világába és olyan tapasztalatokkal gazdagodjanak, amiket később hasznosítani tudnak. A fiatalok munkáját az önkormányzat egy-egy lépésszámláló okosórával köszönte meg.
 

Előző Szeptember 23-án költöznek be az ovisok
Következő Szolnoki Olajbányász sajtótájékoztató

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás