Hétfőtől már minden iskolában lesz tanítás.

Ma még volt olyan általános iskola Szolnokon, ahol a meghosszabbított téli szünet miatt nem voltak iskolában a gyerekek, hétfőtől azonban mindenütt beindul a munka. Néhány hét múlva lezárul a tanév első féléve, a nyolcadikosoknak pedig meg kell írniuk a továbbtanuláshoz szükséges felvételit.

Angol óra a Kassaiban. A Szolnoki Tankerületi Igazgatóság majd mindegyik általános iskolájában volt már tanítás, ahol -erről rendelkezhetett így az intézmény- ma még nem, ott hétfőtől folytatódik az idei tanév. A téli szünet utáni hetek izgalmas, munkával teli időszakot jelentenek diáknak és pedagógusnak egyaránt. Az idei tanév első féléve hivatalosan január 25-én fejeződik be. Addig lehet javítaniuk a diákoknak az átlagon, mert ezt követően kezdődnek az intézményekben osztályozó konferenciák. A Szolnoki tankerület 34 székhely intézményében mintegy 11 ezren tanulnak. ők február elsejéig kapják meg a félévi bizonyítványt. Különösen fontos ez a nyolcadikosoknak, akiknél az eredmény beszámít a továbbtanulásba. A Kassaiban a legtöbben már tudatosan készülnek a középiskolába.
“Én a Verseghybe szeretném beadni a felvételim, mert orvos szeretnék lenni. Ez sok plusz munkával jár, de a tanárok sok segítséget adnak, különórák vannak, van akinek ez megerőltető, de megéri, hogy oda kerüljünk, ahova szeretnénk menni, ne másikba.”” -mondta TVERDOTA HANNA ZSÓFIA.
A tankerület iskoláiban közel 1200 nyolcadikos tanul, köztük mintegy 600-an Szolnokon. A beiskolázáshoz szükséges központi írásbeli felvételit majd január 19-én írják. Akik betegség miatt ekkor ezen nem tudnak részt venni, január 24-én pótolhatják. A tankerületi igazgatóhelyettes szerint nagyon fontos, hogy jól válasszák meg a tanulók, hova jelentkeznek.
“”A beiskolázás a szülők és gyerekek nagy felelőssége. Sokan mondják, hogy 14 évesen ez még nehéz, ezért kell kikérni a pedagógusok, környezet véleményét és úgy jelöljék ki az irányokat.”” -mondta CSATÓNÉ FEKETE-SZABÓ ANDREA szakmai igazgatóhelyettes.
Szolnokon évek óta jellemző, hogy dominánsan gimnáziumokban, szakgimnáziumokban tanulnak tovább a gyerekek. A diákok 70 százaléka ilyen intézményt választ, 22 százalékuk szakközépiskolába jelentkezik, míg 8 százalékban szakiskolákban folytatják tanulmányaikat.
“”Én a Verseghybe adom be, első helyen is ezt jelölöm be, mert jogász szeretnék lenni, ez a legoptimálisabb, az lesz az első, de több szakot is megjelölöm az angol spec szakot is, mert úgy már könnyebb átjelentkezni.”” -mondta WONA BÁLINT.
Azokban az iskolákban ahol szükséges, a szóbeli felvételiket február végén, március elején tartják. A diákok az írásbeli felvételi eredményéről február 27-ig kapják meg az értesítést.
 “

Előző Buszjáratok és vonaljegyek
Következő Január 6-án vízkereszt

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás