Díjkiosztó

Szombaton este befejeződött az 5. szolnoki Nemzetközi Tudományos Fimszemle. Az idei fesztiválra a korábbiakhoz hasonlóan számos hazai és külföldi alkotó nevezett. A film és a tudomány neves személyiségeiből álló zsűri 7 pályaművet díjazott.
A fesztiválon az előszűrizést követően 38 film vett részt, amelyek 13 országból érkeztek. A legtöbb természetesen hazai alkotás, de volt verenymű Örményországból, Kanadából és az Egyesült Államokból is. Szerepelt a programban más fél perces animáció, de másfél órás játékfilm is. A film és a tudomány neves személyiségiből álló zsűri szerint ismét kitünő alkotások születtek. Az 5. Nemzetközi Tudományos Filmszemle, a szervezők szerint megfelelt a várakozásnak, hiszen a sok régi arc mellett megjelentek a fiatalok. A zsűri végül 7 elismerést adott át. Két különdíj mellett, megoszott harmadik és második díjat ítéltek oda. A Nemzetközi Tudományos Filmszemle 1. díját, amelyet az Oktatási és Kultuárlis Minisztérium ajánlott fel, Molnár Attila Dávid és Tóth Zsolt Marcel filmje, a “Bence meg a többi jómadár”” című film kapta. Jövőre a szokásoknak megfelelően képzőművészeti szemle lesz
amikor is a fesztivál 40. évfordulóját is ünneplik Szolnokon. “

Előző Hármas jubileum
Következő Meghosszabbítva

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás