Elverte a politika a rendőrséget

A két nagy rivális a Rendőrség és az Önkormányzat közös teremfocival búcsúztatta az óévet. A futballabdának látszó tárgy kilencszer került a kapuba, a mérkőzés során ismeretlen elkövetők eltulajdonították a levegőt a Körcsarnokból- az elkövetőket nagy erőkkel nem keresik.
Ami Spanyolországban a Real Madrid-Barcelona, vagy az olaszoknál Inter-Milan az a szolnoki teremlabdarúgásban az Önkormányzat-Rendőrség összecsapás. Titulálhatjuk Tisza-parti El Classiconak is. Bár itt nem találkozhatunk se Ibrahimoviccsal, se Etoo-val, de még Ronaldo-val sem, azért azt megnézhetjükk , hogy Csák László az MSZP helyi szervezetének elnöke kőkemény balbekként hogyan állja meg helyét, hogy Szabó István alpolgármester milyen passzokkal hozza helyzetbe társait vagy éppen azt, hogy a városi rendőrkapitány Czinege László mennyire tud hatni kollégáira a futbalpályán. Nos a mérkőzés elején valóságos tűzijáték volt a magukat csak “Sün””-nek elkeresztelő kékruhások kapuja előtt. Az ötödik percben pedig már meg is rezdült a hálójuk.Pár percre rá növelette volna előnyét az Önkormányzat
de Szutorisz-Szügyi Csongor Panenkát idéző megmozdulása után a labda miliméterekkel kerülte el a kaput. Ezután feltámadtak a rend őrei

Előző Polgármesteri évértékelés
Következő Aktuális – 2009-12-30

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás