Hármas jubileum

A törökszentmiklósi református egyházközség egyszerre három évfordulóról emlékezett meg a vasárnapi istentiszteleten. Templomuk 220 éves, iskolájuk 290 éves évfordulójáról, valamint Szabó József és feleségének 25 éves szolgálatáról. Az ünnepi istentisztelen részt vett dt. Bölcskei Gusztáv püspök is.
Zsúfolásig megtelt vasárnap délelőtt a törökszentmiklósi református templom. Az egyházközség tagjai, a város vezetése és a meghívott vendégek azért gyűltek össze, hogy együtt adjanak hálát a templomért, az iskoláért és lelkészeikért. Mindháromnak ugyanis évfordulója van. Az iskola 290 éves múltra tekint vissza. A templom 1789-ben épült fel. A 220 éves épületet nemrégiben újították fel. Szabó József esperes és felesége pedig kerek negyed évszázada szolgálja a törökszentmiklósi egyházközséget. Az ünnepi istentiszteleten részt vett dr. Bölcskei Gusztáv püspök is. Igehirdetésében egyebek mellett a 20. századi ember befelé fordulásáról, a közösségi lét válságáról beszélt, melynek megoldásában az egyháznak komoly szerepet kell vállalnia. Az évfordulók alkalmából az iskolában makettkiállítás nyílt a gyerekek alkotásaiból, valamint az egyik teremben iskolatörténeti kiállítást rendeztek be, hogy a tanulók és a részt vevők bepillantást nyerjenek a közel 300 év eseményeibe.

Előző Aktuális – 2009-11-06
Következő Díjkiosztó

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás